Iványi Gábor és a Pa-dö-dő is tüntetett az SZFE mellett

2020. szeptember 04. 19:43

A lelkész szerint az egyetem diákjai valódi kockázatot vállaltak azzal, hogy kiálltak a szabadságukért.

2020. szeptember 04. 19:43
null

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az Iványi Gábor lelkész által vezetett Oltalom Karitatív Egyesület szolidaritási tüntetést szervezett a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) elé, ahol hétfő este elbarikádozták magukat az egyetem diákjai, hogy így tiltakozzanak az intézmény átalakítása ellen.

A jelenleg is tartó tüntetés első felszólalója maga Iványi Gábor volt – írja a 444.hu. A lelkész először az egyetem hallgatóit szólította meg és kiemelte, hogy „valódi kockázatot vállaltak” azzal, hogy kiálltak a szabadságukért. Kifejtette, hogy „aki kimondta a megfelelő szavakat, számíthat  hatalom haragjára, de ez nem akadályozhat meg bennünket sem a szólásban, sem a cselekvésben”. A bátran kiálló hallgatók szerinte „igazi magyar színészek lesznek” és megköszönte nekik a kiállást, a tanáraiknak pedig azt, hogy visszautasították, hogy olyanoknak dolgozzanak, akik meg akarják mondani, hogy mit taníthatnak.

„Eközben pedig hallgatnak az egyetemek, az akadémikusok is, a Magyar Rektori Konferencia, pedig ez velük is megtörtént már. Pókhálós csend van, de ezt a csendet ennek a közösségnek meg kell törni!” –  szólított fel.

Iványi hangsúlyozta, a hallgatók elutasították a pártpolitika beszüremkedését a tiltakozásukra, ez pedig intő jel lehet a politikusok számára, hogy ki kell menniük az utcára az emberekhez.

NoÁr mindenkit szolidaritásra szólított fel

A tüntetés résztvevője volt Molnár Áron, NoÁr is. Az előadó hangsúlyozta, hogy „össze kell gyűlnünk, azért, mert fantasztikus embereket, akik több ezer gyerekért állnak ki, vegzálnak, mert civilek. Civilnek lenni menő, ahogy vissza kell vennünk a liberális, zsidó, cigány és migráns szavainkat is, mert a politika kisajátította.”

Emellett szolidaritásra szólította fel azokat, akik eddig csöndben maradtak az SZFE ügyében, illetve mindenkit arra buzdított, hogy mindezt anyagi támogatással is kifejezheti mind Iványiék, mind az SZFE diákjai felé.

A történelemkönyvek részei

Szalay Krisztina színész felszólalásában elmondta, hogy az SZFE hallgatói már a történelemkönyvek részei lesznek. „Menjetek szépen előre!” – buzdított.

A tüntetést a Pa-dö-dő fellépésével zárták. „Gyere velünk és légy szabad!” – énekelték.

 

Összesen 367 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
CirmoS
2020. szeptember 05. 15:38
Gyurcsány nagyon szereti Iványit! Ez már legalább tíz éve tény!!! Pont!!!!!
Türelem
2020. szeptember 05. 11:21
A nagy októberi forradalom győzelme első éjjelén először Lunacsarszkijt rendelte magához, jelezve, hogy a kultúra mennyire meghatározó stratégiai ágazat. A magyar miniszterelnökök, egymást követően nem tanultak ebből a példából...........pedig ez az igazi banánhéj. Igazolt tény, hogy az emberek a szavazófülkében elfelejtik a népjóléti intézkedéseket, a gazdasági eredményeket, érzelmi alapon döntenek. Az érzelmekre pedig elsősorban a kultúra mezején lehet a tömegekre hatni. Lenin is ennek fontosságáról beszélt Lunacsarszkijnak.
Türelem
2020. szeptember 05. 11:21
A nagy októberi forradalom győzelme első éjjelén először Lunacsarszkijt rendelte magához, jelezve, hogy a kultúra mennyire meghatározó stratégiai ágazat. A magyar miniszterelnökök, egymást követően nem tanultak ebből a példából...........pedig ez az igazi banánhéj. Igazolt tény, hogy az emberek a szavazófülkében elfelejtik a népjóléti intézkedéseket, a gazdasági eredményeket, érzelmi alapon döntenek. Az érzelmekre pedig elsősorban a kultúra mezején lehet a tömegekre hatni. Lenin is ennek fontosságáról beszélt Lunacsarszkijnak.
rókabácsi
2020. szeptember 05. 11:17
és még orbánra mondják! kövér? na ez libernyák színvonal! harminc évvel elmaradva!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!