Oeconomus: Magyarországon az átlagbérek 2018-ban és 2019-ben is a régió középmezőnyébe tartoztak

2020. szeptember 03. 13:45

Az Eurostat szerint az átlagbérek magasabbak voltak, mint Szlovákiában és Romániában, de nem érték el a Csehországban és Lengyelországban mért szintet.

2020. szeptember 03. 13:45

Mindezt az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója mondta el csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. Sebestyén Géza a rendezvényen mutatta be az alapítvány Ki előzött le kit? című elemzését, amelyben a régión belül főként a magyar és a román átlagbérek változására koncentráltak. Közölte, a vizsgálatban megállapították, hogy Magyarországon egy átlagos munkaképes korú ember éves jövedelme vásárlóerőparitáson számolva 3176 euróval nőtt 2018-ra 2010-hez képest, Romániában viszont  ugyanebben az időszakban csupán 2735 euróval emelkedett. Sebestyén Géza elmondta, a tavaly létrejött alapítvány mértékadó, objektív gazdasági elemzésekkel akarja bemutatni Magyarország helyzetét és egyúttal reagálni kíván a médiában megjelenő, a magyar gazdaság teljesítményével összefüggő álhírekre (fake news) is.

(MTI)

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OberEnnsinnen
2020. szeptember 03. 14:59
"Azt is láthattuk, hogy a lengyelekkel szembeni hátrányunk egyetlen oka a 2005-2010 közötti elhibázott gazdaságpolitika miatti lemaradásunk, mely a csehek előnyének egy jelentős részét is magyarázza. A valóban kiemelkedő romániai bérdinamika ellenére míg egy átlagos munkaképes korú magyar ember esetében a jövedelem vásárlóértéke 3.176 euróval nőtt 2010-2018 között, addig egy román ember esetében ugyanez az érték mindössze 2.735 euró volt. Azaz a különbségek nemhogy csökkentek, hanem még nőttek is."
BőröndÖdön
2020. szeptember 03. 14:42
A nyugat még arrébb van...és mosolyog rajtunk....
Deotex
2020. szeptember 03. 14:20
Gyorsabban behozzuk a lemaradást a nyugathoz képest, mivel a nyugat beengedte és eteti a felélő embereket, így gyorsabban hanyatlik, mint valaha. A saját felélőinket kell még megtakarítókká képeznünk és nyugat hanyatlása és a mi fejlődésünk révén hamar megvan a kiegyenlítés.
ellenforradalmár
2020. szeptember 03. 13:56
http://www.oeconomus.hu/irasok/ki-elozott-le-kit-avagy-a-gazdasagi-fake-news-megjelenese-a-magyar-es-a-roman-berekkel-kapcsolatban/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!