DK: Hol vannak a lélegeztetőgépek?

2020. szeptember 17. 13:28

A Demokratikus Koalíció választ vár a kormánytól arra, hogy „miért nincsenek hadrendbe állítva” a lélegeztetőgépek.

2020. szeptember 17. 13:28

A Demokratikus Koalíció választ vár a kormánytól arra, hogy „miért nincsenek hadrendbe állítva” a lélegeztetőgépek.

A DK egészségügyi szakpolitikusa csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján a Népszava cikkére hivatkozva azt mondta, hogy a kórházak egy része már nem tudja fogadni a lélegeztetésre szoruló betegeket, a Szent László Kórházban és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben is „elfogyott a lélegeztetőgép-kapacitás”.

Komáromi Zoltán úgy fogalmazott: miközben hetek óta azzal van tele a sajtó, hogy a kormány a szükséges gépmennyiség sokszorosát szerezte be, ahol szükség lenne rájuk, ott még sincs elegendő eszköz. „A lap szerint az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben már az egészségügyi személyzet létszáma is kevés ahhoz, hogy folytatni tudják az ellátást, ezért más intézményekből várnának dolgozókat” – tette hozzá. „A 300 milliárd forintért vásárolt gépek nem a kórházakban vannak, hanem raktárakban, ezért nem fognak a betegellátásban megjelenni” – mondta Komáromi Zoltán. Hozzátette, úgy tűnik, hogy a „brutálisan túlárazott” lélegeztetőgépek beszerzése „csak lopásra volt alkalmas”, az egészségügy valódi felkészítésére nem.

(MTI)

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pitypang1125
2020. szeptember 18. 03:16
A törvényt alkalmazni, mentelmi jogát felfúggeszteni, rem hír terjesztésért a búntetőeljárást megindítani.
néhai Ch.Pilot
2020. szeptember 18. 00:10
Az ellenzék beleőrült a lélegeztetőgép ügybe. Hol túl kevés van szerintük, hol túl sok, aztán megint túl kevés... Retard Europe
zakar zoltán béla
2020. szeptember 17. 20:49
Molnár Csaby zsebében tekerednek!
nyugalom
2020. szeptember 17. 20:26
A Kossuth teren alljanak? Greci et tette fel a kérdést, kipihente magát, kezet mosott, aptodobrevet megcsokolta, meg vadait? Osszeültek es remek kerdest szültek!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!