Hazai piacszerzést vár az egészségipar

2020. július 09. 08:34

A Magyar Egészségipari Gyártók Szövetsége tagvállalatai termékeik jelentős részét exportra gyártják, ezért a világpiacon is versenyképesek.

2020. július 09. 08:34

Üdvözli a kormány 50 milliárd forintos támogatási programját a Magyar Egészségipari Gyártók Szövetsége (MEGYSZ); Zettwitz Sándor, a szövetség alelnöke a Világgazdaságnak elmondta, hogy a hazai ellátásban a magyar gyártók csak 18 százalékkal részesednek, a szövetség célja ennek az aránynak a növelése.

A lap csütörtöki számában emlékeztet, hogy Varga Mihály az egészségügyi gyártókapacitások fejlesztését célzó, ötvenmilliárd forint keretű támogatási programot úgy indokolta: Magyarországnak érdeke, hogy az egészségügyi védőeszközök terén is képes legyen az önellátásra, mert így a járvány újabb hulláma esetén sem lesz kiszolgáltatva a nemzetközi piacnak. A támogatásból többek között meglévő gyártók bővíthetik kapacitásaikat, de zöldmezős beruházásként teljesen új kapacitások kiépítésére is lehetőség lesz.

Zettwitz Sándor a lapnak nyilatkozva elmondta:  az intézkedés hathatós segítséget nyújt a vállalatok fejlődéséhez és ahhoz is, hogy növeljék a hazai ellátásban a magyar termékek arányát, de ne csak a Covid-19-járvány kezeléséhez szükséges termékek esetében. A tervek szerint a fejlesztéssel elérhető a hazai egészségipar részesedésének számottevő növelése a hazai ellátásban, amit alátámaszt a közbeszerzési eljárások változtatását is elrendelő kormányhatározat – tette hozzá.

(MTI)

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!