Márki-Zaynak jó hírnév megsértése miatt kellett fizetnie

2020. június 23. 18:44

Átadták a hódmezővásárhelyi kórháznak sérelemdíjukat a pernyertes hivatalvezetők.

2020. június 23. 18:44

Átadta a hódmezővásárhelyi kórháznak a jó hírneve megsértése miatt számára megítélt 400-400 ezer forintos sérelemdíjat a Csongrád-Csanád megyei kormánymegbízott és a szegedi járási hivatal vezetője – közölte a megyei kormányhivatal kedden az MTI-vel. Azt írták: a bíróság által jogerősen megállapított sérelemdíjat – amelyet Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármesternek kellett megfizetnie az állami tisztviselők jó hírnevének megsértése miatt – Juhász Tünde kormánymegbízott és Holubán Csilla, a járási hivatal vezetője közösen adta át a kórháznak.

A közleményben idézték Juhász Tündét, aki kiemelte: a bíróság több fóruma, összesen négy bíró mondta ki ítéletben, hogy ma Magyarországon senkit nem lehet indokolatlanul tömeggyilkosnak nevezni. Aki a legcsekélyebb mértékben is vallja a jogállami normákat, annak ezt a döntést el kell fogadnia – jelentette ki. A kormányhivatal tájékoztatása szerint a jogerős bírósági ítéletben azt állapították meg, hogy Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester megsértette Juhász Tünde és Holubán Csilla jó hírnevét, amikor azt állította: az olasz szemét behozatali ügyével kapcsolatban a legfőbb ügyész emel vádat ellenük különös kegyetlenséggel elkövetett tömeggyilkosságért.

Juhász Tünde szerint minden előzmény és valóságalap nélkül támadta meg őket a polgármester, pusztán politikai haszonszerzés miatt. Örömét fejezte ki, hogy sikerült elérniük azt, ha nem is közvetlenül, de közvetetten a polgármester végre támogassa a „saját kórházát”. A pénz felhasználást a hivatalvezetők a kórház szakembereire bízták. Kallai Árpád, a hódmezővásárhelyi kórház főigazgatója közölte: a 800 ezer forintos támogatást a kórház alapítványán keresztül a betegellátás javítására és fejlesztésére fordítják.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Berecskereki
2020. június 23. 19:32
Csak 400 ezer? Miért nem 4 millió?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!