Jön a gazdaságvédelmi operatív törzs!

2020. június 20. 09:05

Varga Mihály a Magyar Nemzetnek adott interjújában tájékoztatott az új testület létrehozásáról. A pénzügyminiszter beszélt a magyar gazdaság helyzetéről, a 13. havi nyugdíj visszaépítéséről, és a Lánchíd felújításáról is.

2020. június 20. 09:05

„A válság  közvetlen kezelésére csaknem 1400 milliárd forintot költött az állam” – mondta el Varga Mihály a Magyar Nemzetnek. A pénzügyminiszter arról is tájékoztatta a lapot, hogy a gazdaság növekedését fékező adminisztratív szabályok kiiktatására gazdaságvédelmi operatív törzs alakul.

Újra 70 százalék fölé csúszhat az államadósság

Az újság szombati számában megjelent interjúban a miniszter emlékeztetett arra, hogy az egészségügyi jellegű kiadások fedezetére a kormány kialakította a járvány elleni védekezési alapot. Ebbe 633 milliárd forintot irányítottak, amelyből eddig 480 milliárdot használtak fel. Szintén komoly összegeket igényelt a gazdaság, a munkahelyek megóvása, ezért jött létre a gazdaságvédelmi alap. Az ide csoportosított 923 milliárd forintból eddig 904 milliárdot használtak fel. Egyik részét munkahelyek megóvására, másik részét beruházások támogatására fordították. Varga Mihály megjegyezte: az összegben nincs még benne az ideiglenes adó- és járulékkedvezmények, -mentességek költsége, vagy a hitelmoratórium hatása.

„A járvány következtében kialakult válság egészségügyi és gazdasági hatásainak kezelésére összességében 9000 milliárd forintot – a bruttó hazai termék 20 százalékának megfelelő összeget fordít a kormány” – jelezte a pénzügyminiszter. Kiemelte: Magyarország egyike azoknak az országoknak, amelyek a legeredményesebben védekeztek a járvánnyal szemben. Elmondása szerint a 2021. évi gazdaságvédelmi alap 2500 milliárd forintos lesz, az egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alap pedig 3000 milliárd forintot tartalmaz. Varga Mihály beszámolt arról is, hogy a kormány hozzáfogott a kórházi struktúra átalakításához. Tarthatatlannak nevezte, hogy a kórházak az utóbbi időben újra és újra tartozásokat halmoztak fel, ez álláspontja szerint alapvetően torzította az egészségügyi beszállítók piacát. „Az egészségügyi beruházások tervek között szereplő támogatása ezen a helyzeten is változtathat” – mondta.

A miniszter beszélt a 13. havi nyugdíj visszaállításáról is, amely négy lépcsőben történik, és első lépcsője jövő februárban esedékes.

A jövő évi első részlet összességében 77 milliárd forintot jelent majd tájékoztatása szerint. Hozzátette, hogy a számítások alapján jövőre csökken az államadósság és 3 százalék alatti hiány mellett 4,8 százalék lesz a gazdasági növekedés, így az állam nyugdíjprémiumot folyósíthat. Erre 53 milliárd forintot különítettek el a költségvetésben. Összesen így 130 milliárdos pluszjuttatással a számolhatnak a nyugdíjasok jövőre. A miniszter rögzítette, hogy az idén zsugorodni fog a gazdaság nagyjából 3 százalékkal, a költségvetési hiány akár a 3,8 százalékot is meghaladhatja, az államadósság pedig újra a GDP 70 százaléka fölé kúszhat. „Ebben a helyzetben elsősorban a munkahelyek megtartására, a gazdaság stabilizálására összpontosít a kormány” – szögezte le, megjegyezve, hogy az egy számjegyű szja-ról a kormány nem tett le, a hosszú távú tervek között szerepel.

Csak a politikai akarat hiányzik a Lánchíd felújításához

A hazai vállalkozások helyzetének javítását ugyanakkor már most érdemben szolgálni fogja, hogy létrehozzák a gazdaságvédelmi operatív törzset, amelynek feladata lesz, hogy azonosítsa és felszámolja azokat az adminisztratív szabályokat, amelyek megnehezítik a hétköznapi ügymenetet a vállalkozásoknál. A szervezet, amelynek munkájában nyolc-tíz állami hatóság és intézmény, például az adóhivatal, a fogyasztóvédelem és az államkincstár képviselői vesznek részt, már a jövő héten megtarthatja első ülését.

A kisadózó vállalkozások tételes adója, a kata néven emlegetett adónem átalakításával kapcsolatban Varga Mihály  megfontolandónak tartja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felvetését, és arról tájékoztatott, hogy a Pénzügyminisztérium és a kamara szakemberei megkezdték a közös munkát. Az esetleges szabályváltozások legkorábban jövőre léphetnek hatályba. A Lánchíd felújításával kapcsolatos kérdésre válaszolva a miniszter tarthatatlannak nevezte a helyzetet, és úgy vélte, megoldásához kizárólag a politikai akarat hiányzik. Rámutatott: pontosan tudható, hogy a fővárosnak 180 milliárd forintos állampapír-megtakarítása van, vagyis nyilvánvalóan nem pénzkérdés a felújítás. „Ráadásul a kormány is jelezte, hogy 6 plusz 1 milliárd forinttal hozzájárul a költségekhez” – emlékeztetett Varga.

(MTI)

Összesen 90 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mr Diener Mann
2020. június 21. 11:28
Már mindenféle törzs van, csak tenni kéne a gazdaságért, persze nem a saját gazda(g)ságukért.
Karácsony Szilvi
2020. június 20. 21:15
Látom már megint kinyílt a barmok karámja és az a sok őstulok ideözönlött !!!!! De azért be vannak szarva rendesen !!! Csak így tovább Varga úr !!!!
Menhetten
2020. június 20. 19:01
Varga Mihály azt nem erősítette meg, hogy az államadósság összege, 2010-óta permanensen nő! A handabandázást már abba kéne hagyni és el kellene számolni a lopott milliárdokkal a bíróság előtt. https://scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/100770207_3008530572523787_3773717046911565824_n.jpg?_nc_cat=103&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=UmQ16O1JPmoAX-BYo4I&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=5810484679dbe2524ac0901e11f81fa9&oe=5F0A00FB
Intel
2020. június 20. 15:47
Több tiszteletet!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!