Továbbra is cél, hogy minél több sporteseményt rendezzünk

2020. május 21. 08:40

A kormány elkötelezett a sportberuházások folytatását illetően is.

2020. május 21. 08:40

A magyar sport több illusztris szereplőjének részvételével, az Utánpótlássport műhely szervezésében megrendezték a Hogyan tovább, magyar sport? online konferenciát, írja a Magyar Nemzet. A rendezvényen Szabó Tünde sportért felelős államtitkár is elmondta a gondolatait, kiemelve, hogy amint a koronavírus-járvány után az élet visszatér a megszokott medrébe, Magyarország feltett szándéka, hogy továbbra is minél több sporteseményt rendezzen.

Szabó Tünde a koronavírus-járványra utalva úgy fogalmazott, hogy olyan helyzetbe kerültünk, amilyenben még soha nem voltunk, ezen a mérkőzésen láthatatlan ellenfelünk van, és a szabályokat sem mi írjuk, mégis győzhetünk. A sportban először a szurkolókat, majd magukat a sportolókat kellett kivonni a pályáról, s ugyan utóbbiak fokozatosan már visszatérhetnek, szem előtt kell tartani az egészség megóvását, mert ez a legfontosabb.

– Fontos, hogy mindenki minél hamarabb vissza tudjon térni a sport területére, de egyúttal óvni is kell a sportban élőket – szögezte le Szabó Tünde, aki kitért a járvány miatt elhalasztott rangos magyarországi sporteseményekre.

– A budapesti vízilabda Európa-bajnoksággal szépen indult az év, utána azonban a vizes Eb-t, a labdarúgó Eb budapesti mérkőzéseit, a Giro d’ Italia kerékpáros körverseny hazai szakaszait és a tenisz Fed-kupát sem tudtunk megrendezni. Ám nagyon fontos, hogy ezeket az eseményeket nem törölték, hanem elhalasztották. S mi változatlanul készen állunk a rendezésre. Alkalmazkodnunk kell a különleges helyzethez, ami kétségkívül újratervezést igényel a sportszakmai feladatokat nézve és a költségvetést illetően is.

Az államtitkár elmondta, hogy továbbra is célunk minél több sporteseményt, sportkonferenciát Magyarországra hozni, ami a sportturizmus fellendülésével jár, és jelentős bevételt generál. A kormány elkötelezett a sportberuházások folytatását illetően is, ami a munkaerőpiacon segítség az építőiparban dolgozóknak.

(Nemzeti Sport)

 

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gregorius
2020. május 21. 09:03
Termelő beruházások kellenének, igaz nehéz a réseket megtalálni, de a mezőgazdasági/állattenyésztési területen( feldolgozóipar) talán lehetne.
kunfia
2020. május 21. 08:42
Talán most mégis háttérbe kellene szorítani.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!