Magyarországon is gyártanak lélegeztetőgépeket, Luca 4 kész a gyógyításra

2020. május 21. 13:53

Merkely Béla szerint több vizsgálat szerint is hatásosak a korlátozó intézkedések.

2020. május 21. 13:53

Több vizsgálat igazolta, hogy a korlátozó intézkedések hatásosak és tömeges koronavírus-fertőzés nem lépett fel Magyarországon – mondta el Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a témában rendezett csütörtöki online konferencián.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kezdeményezésére kutatási és fejlesztési projektek képviselői egyeztettek online tudományos konferencián a legfrissebb kutatási eredményekről.

A megbeszélésen Merkely Béla elmondta, hogy a négy orvosképző egyetem a járvány kezdetétől fogva folyamatosan figyelemmel kíséri a pozitív eseteket. Eddig több mint 60 ezer esetet vizsgáltak. Közlése szerint az eredmények összességében alacsony aktív fertőzöttséget és viszonylag alacsony átfertőzöttségi arányt mutattak.

A rektor beszélt a négy egyetem összefogásával, a KSH szervezésében és az ITM támogatásával végzett reprezentatív felmérésről is. Elmondta, hogy az országos szűrővizsgálatra 17 ezer 787 embert választottak ki reprezentatívan 466 településben és 23 kerületben, akik közül 10 ezer 602-en vettek részt a vizsgálatban. A tesztre csak 14 évnél idősebb, magánháztartásban élőket hívtak be, nincsenek köztük idősotthonokban lakó emberek vagy olyanok, akik például munkásszállón élnek. A vizsgálat elvégzésében több mint 5 ezren segítettek. Kiemelte Pest, Nógrád és Veszprém megyét, ahol 75 százalék felett volt a részvétel a szűrővizsgálaton.

A Műegyetemen is gyártanak lélegeztetőgépeket

Jakab Ferenc egyetemi tanár, virológus, a koronavírus-kutatási akciócsoport vezetője a legfontosabb eredményeik között említette, hogy a járvány elején megkezdték a vírus izolálását, megvizsgálták annak genetikai állományát. Jelenleg negyven felett van azoknak a mintáknak a száma, amely esetén a vírus teljes genetikai analízisét el tudták végezni. Kiemelte, hogy jelenleg 400 felett van azoknak a hatóanyagoknak a száma, amelyeket tesztelnek. Ezek jelentős része nem hatékony, de vannak köztük ígéretesek is, amelyek jó eredménnyel tudták csökkenteni a vírus szaporodását. Ezek a vegyületek további vizsgálatokat igényelnek. Ismertetése szerint jelenleg a hatóanyagok tesztelésének mintegy felénél tartanak. Jakab Ferenc nagy előrelepésnek nevezte, hogy ki tudják mutatni az ellenanyagot a felgyógyult betegek szervezetében, mert ez a plazmaterápia alapja is.

Röst Gergely matematikus beszámolt arról, hogy a társadalmi kontaktusok követésére indított online kérdőívüket eddig már több mint 400 ezren töltötték ki. Az eredmény ugyan nem reprezentatív, de segít a járvány terjedésének modellezésében. A felmérés alapján a társadalmi kapcsolatokban nagyjából 60-90 százalék közötti kontaktuscsökkenést tapasztalható – mondta.

Józsa János, a Budapesti Műszaki Egyetem rektora az egyetem gépészmérnöki karán zajló lélegeztetőgép-fejlesztésről számolt be. Mint mondta, a kifejlesztett berendezés nemcsak az életben tartáshoz, hanem a későbbi terápiára is alkalmas. Jelenleg a berendezés sorozatgyártásánál tartanak, de várni kell még alkatrészekre. A cél 1000 darab legyártása, ebből eddig 12 készült el. Elmondta, hogy a berendezést egy 40 tagú műegyetemi csapat fejlesztette ki.

Rózsa Balázs csoportvezető (Pázmány Péter Katolikus Egyetem és KOKI CEO) beszámolt egy másik lélegeztetőgépről, amelyet a Femtronics cég készít. Elmondta, hogy a géppel különböző súlyosságú betegeket tudnak kezelni és szűri a kiáramló levegőt is, emellett egyszerűen kezelhető. Az eszköz több csúcstechnológiás berendezés előnyeit összesíti. Felkészültek a Luca 4 nevű lélegeztetőgép sorozatgyártására – tette hozzá.

(MTI)

 

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2020. május 21. 15:01
Miután a járvány most tetőzik a világon piaca is lesz.
zakar zoltán béla
2020. május 21. 14:18
Timinek rögtön, hogy befogjuk..., ne rikácsolhasson óvodásfokon!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!