Szijjártó: Háromszáz munkahelyet hoz létre a Jysk

2020. április 14. 18:11

A külügyminiszter hangsúlyozta: legalább annyi álláslehetőséget kell teremteni, mint amennyi megszűnt a veszélyhelyzet idején.

2020. április 14. 18:11

A Jysk új magyarországi központja 300 álláshelyet teremt, a beruházás így a kormány elképzelésének megfelelően hozzájárul az elveszett munkalehetőségek pótlásához – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Budapesten a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter közölte, hogy az áruházlánc 65 milliárd forintból regionális áruelosztó központ épít fel a Pest megyei Ecseren. A 143 ezer négyzetméter raktárterületű logisztikai bázis 7 országot lát el áruval 2022-től. A beruházást a kormány 3,6 milliárd forinttal támogatja.

A tárcavezető szerint a Jysk nehéz helyzetben döntött az új központ felépítéséről, ám – mint fogalmazott – mindez arra utal, hogy a vállalat a járvány elmúltával ismét erősödni akar. Magyarország szintén kedvező helyzetből szeretné kezdeni a válság utáni időszakot, és erre a munkahelyteremtés a legjobb megoldás – tette hozzá.

Szijjártó Péter hosszú távú következményekkel számol a gazdaságban a koronavírus miatt, ezért hangsúlyozta, hogy legalább annyi álláslehetőséget kell teremteni, mint amennyi megszűnt a veszélyhelyzet idején. A miniszter a foglalkoztatás ösztönzésén túl szigorú költségvetési fegyelmet ígért a következő évekre. A Jysk első üzlete 1979-ben Dániában nyitott meg. Azóta 52 országban csaknem 2800 áruházat működtetnek 23 ezer munkatárssal. Magyarországon 2005 óta árusítanak bútorokat és lakberendezési eszközöket.

A Jysk közleménye szerint az áruházlánc éves forgalma megközelíti a 3,8 milliárd eurót. Magyarországi vállalatuk forgalma tavaly az augusztussal zárult üzleti évben megközelítette a 45,5 milliárd forintot, míg azt megelőzően meghaladta a 42,3 milliárd forintot. Az áruházlánc belföldi adózott eredménye 5,24 milliárd forintról 5,14 milliárd forintra csökkent a nyilvános cégadatok szerint.

(MTI)

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bertrand
2020. április 14. 21:14
Valaki mondja már meg, mi köze ehhez Szíjártónak?
3M..
2020. április 14. 20:48
A Jysk az magyar? Szebb Jövőt!
Akitlosz
2020. április 14. 20:02
Nem leszünk gyarmat. Akkor sem, ha magyar gazdaság alig létezik.
Szántóvetőarató
2020. április 14. 19:46
Tehát munkahelyenként 12 misivel támogatja a kormány a jysket. Gratulálok szíjgyártó, büszke lehetsz magadra. Mi lenne, ha inkább a magyar kisvállalkozásokat támogatnátok, barmok
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!