Pezseg a forgalom a futárszolgálatoknál

2020. április 21. 07:33

A karácsony előttihez fogható pezsgést tapasztalnak a futárszolgálatok – írja keddi számában a Világgazdaság.

2020. április 21. 07:33

A lapnak a Magyar Posta arról számolt be, hogy április első két hetében a tervezettnél több mint 20 százalékkal voltak nagyobbak a beérkező napi tételek, a forgalom a tavaly november végi állapotot idézi. A megbízások megugrása azonban az elmúlt években végrehajtott fejlesztéseknek köszönhetően nem okozott gondot a postánál – jelezték.

Az online rendeléseket ösztönözték a boltbezárások, illetve a nyitvatartások korlátozása, valamint az otthon maradásra buzdító kampány is – vélik a postánál. Kitértek arra, hogy a járvány a termékek összetételét is befolyásolta: egyre többen rendeltek szájmaszkot, fertőtlenítőszert, de magasabb volt a digitális oktatáshoz és az otthoni munkavégzéshez szükséges eszközök aránya is. Emellett megérkeztek a webáruházakból a tavasszal szokásos termékek: a kerti szerszámok, felújítási anyagok, kerti csúszdák és kerékpárok.

Az Express One Hungary Kft. forgalma az év első két hónapjában 12-13 százalékkal, a járványhelyzet bejelentése óta eltelt öt hétben 31 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, az elmúlt két hét napi B2C csomagszáma pedig extrém módon, több mint 70 százalékkal emelkedett meg. A kft. közölte, hogy a szortírüzemben ezért átcsoportosították a munkatársakat, továbbá több dolgozót béreltek és új futárokat is felvettek.

A DPD Hungária Kft. B2C üzletága a járvány előrehaladtával ugrásszerűen bővült. A legnagyobb volumen azoktól cégektől érkezett, amelyek teljesen bezárták a boltjaikat, és online értékesítenek. A cég tájékoztatása szerint rugalmasan tudnak reagálni a volumenváltozásokra, több lépésben növelték a kapacitásokat.

(MTI)

 

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senior
2020. április 21. 09:24
Ja, fel is emelte egyik a tarifát rendesen úgy 20%-kal.
Nori70
2020. április 21. 09:08
Még mindig van hova fejleszteni. Évek óta az Auchantól vagy a Tescotól rendelem havonta egyszer a tartós élelmiszert meg a nehézárut, de március óta nem sikerül időpontot foglalnom.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!