Hogyan maradjanak talpon a vállalkozások? – Túlélési kisokos a Design Terminaltól

2020. április 30. 12:09

Túlélési kisokos címen készít közszolgálati sorozatot a Design Terminal a Facebook-oldalán. Céljuk a magyar vállalkozások túlélésének segítése, újrakezdésük támogatása. Ehhez tudást, információt és ötleteket adnak, hiteles és tapasztalt vállalkozók segítségével.

2020. április 30. 12:09
Pap Lázár

A Design Terminal kedd esti beszélgetésének témája a járvány következtében kialakult gazdasági válság volt, ami sok startupper életében az első nagy gazdasági válság, hiszen ezek a cégek 2008-ban nagy valószínűséggel még ötlet fázisban sem voltak.

A Túlélési Kisokos első adásában Pistyur Veronikával, az Oktogon Ventures partnerével; Lakatos Dáviddal, a Formlabs Termékfejlesztési vezetőjével és Várdy Zoltán üzleti szakértővel beszélgetett Gundel Takács Gábor.

Hogyan érinti a helyzet lelkileg a cégalapítókat?

Várady Zoltán kezdésként elmondta, hogy a 2008-as válság alatt a TV2 cégcsoport vezetője volt, és a válság akkor is hirtelen, áramütésként jött. A TV2 egy nagyvállalat volt már akkor is, de így is nehézségei adódtak, kemény, de szükséges döntéseket kellett meghozniuk ahhoz, hogy megmentsék a cég fejlődési lehetőségeit.

Sokszor egy jól működő nagy cégnél nehezebb a váltás, mint egy startupnál,

ahol könnyebb alkalmazkodni. Az új cégek vezetése egyébként is a válságkezeléshez hasonlít a kezdeti időszakban – emelte ki.

Lakatos Dávid hozzátette, ez így van, de válság idején mindez sokkal intenzívebb. A legfontosabb szerinte az, hogy kitalálják a cégek, mi az a legnagyobb döntés, amit a legkorábban meg tudnak hozni.

Pistyur Veronika kiemelte, hogy nem elhanyagolható tényező a személyiségünk: valaki aggódik, gyászol, valakit pedig felpörget a helyzet, már-már „lubickol” a krízisben.

Várady szerint ez a szituáció egy érzelmi hullámvasút, amelynek a túléléséhez hit, kitartás és a humor is szükségeltetik. A helyzetet egy ábrával is szemléltette, amelyen a mocsár a koronavírus. Kifejtette, hogy

nem szabad félni attól, hogy változtassunk a terveinken és meghozzunk fájó döntéseket,

még ha erre nem is készültünk fel.

Lakatos elmondta, hogy minél előbb ki kell találnia a cégeknek, hogy miként szeretnék túlélni a válságot. Nincs elég adat a modellezéshez, így azon kell gondolkodniuk, hogy a piaci részesedésüket miként tudják növelni, a konkurenciához képest kell jobban teljesíteniük. Példaként felhozta a Formlabsot, ahol dolgozik, ugyanis ők telefonon keresztül tudnak eladni, így előnyük van a versenytársaikkal szemben és feltehetően jobban fognak kikerülni náluk a válságból. Ezen felül kiemelte, hogy reális célokat kell kitűzni.

Várady a belső kommunikáció és a hangulatmenedzsment fontosságágával egészítette ki az elhangzottakat. Pistyur Veronika pedig hozzáfűzte, hogy a kommunikáció hiánya megengedhetetlen ilyen időszakokban.

Mit lehet tenni akkor, ha finanszírozási probléma lép fel?

Inkább lassulás van még, mint bezárás – felelte a kérdésre Pistyur Veronika. A pénzalapok nem tűntek el, persze ilyen is előfordulhat, de ez még nem általános.

Európa befektetői közege gyakran az EU-hoz vagy az adott államhoz kötött,

ezek az alapok még megvannak, a mentőcsomagok pedig készülnek – jegyezte meg.

Lakatos szerint a cégek elindítása terén még egy pozitív hullám is jöhet. Nagyobb befektetésekben lesz szünet, kisebbekben nem annyira – állította.

Várady a tervezés fontosságát hangsúlyozta: érdemes úgy készülni, hogy egy adott cég akár két évet is kibírjon nagyobb tőkeinjekció nélkül.

Ezek után Pistyur felelevenítette, hogy a 2009-es portfóliók is erősebbek voltak a válság előttiekhez képest, mert jobban odafigyeltek, nem az optimizmus uralta a piacot, ez pedig hosszú távon erősítő hatású is lehet.

Az európai piac sajátossága, hogy itt a kisebb szereplők kerülhetnek rosszabb helyzetbe.

Magyarországon is az EU-s források miatt sokan a nagyobb csapatokat keresik – erősítette meg az elhangzottakat.

Fel lehet fogni a most zajló folyamatokat gyorsított evolúcióként?

Várady felfogásában a válság akár egy darwini teszt is lehet, de inkább a vállalkozók kitartásának próbáját látja a jelenlegi helyzetben.

Pistyur Veronika szerint a szelekció nem feltétlenül lesz más, mint a válság előtt, ugyanis a befektetők azt nézik, amit előtte is. Lehetségesnek tartja ugyanakkor, hogy egy konzervatívabb, óvatosabb szemlélet fog uralkodni ezek után. A helyzet az ingatlanpiachoz hasonlít: ha valaki érzi, hogy később lehetséges, hogy kedvezőbben hozzájuthat valamihez, akkor nem fogja siettetni a folyamatokat. Amíg nincs tiszta kép, addig nem várható az újraindulás – jelentette ki.

Csak negatív hatások érezhetőek? Hogyan változik a piac?

Lakatos szerint fél évvel ezelőtt nehezebb volt például embereket felvenni vagy egy vevőt felhívni. Az új workflow-t most könnyen el lehet sajátítani, van ideje az embereknek – mondta.

Mik a legtipikusabb hibák, amiket egy startup ilyenkor elkövethet?

Várady kifejtette: rengeteg a változó, nem lehet tudni, mi a hibás döntés és mi nem. A válságkezelés alapja, hogy

azzal foglalkozz, amit befolyásolni tudsz

– szögezte le.

Lakatos azt vallja, hogy minél korábban kell nagy döntéseket hozni, például kiiktatni egy nagy marketingkampányt, amellyel komoly összegeket megspórolhat, hogy például később ne kelljen embereket elbocsátani.

Szabad-e most vállalkozást indítani?

Pistyur Veronika válaszában elmondta: önerőből természetesen igen, el kell menni addig, amíg önerőből el lehet. Megbocsátóbbak a vásárlók, egy friss csapat most akár tovább juthat, mint egyébként.

Befektetésért akkor menjenek a startupok, ha már van mit felmutatni

– javasolta.

Mik a tapasztalatok, mi fog változni, ki mit tanult?

Lakatos tapasztalata az, hogy az ember hajlamos ellustulni, de a krízisnek van ébresztő ereje is. Pozitív hatásként említette még, hogy egyes technológiák fejlődését a válság felgyorsíthatja, ilyen például a 3D-nyomtatás.

Várady a helyzethez való igazodás készségének jelentőségét emelte ki, ami a nagyvállalatok számára is egyre inkább felértékelődik.

A vállalkozói gondolkodásmódot a nagyvállalatok is kezdik újra felfedezni

– vélekedett.

Pistyur Veronika végül  fókuszáltság fontosságát jelölte meg. A jelenlegi válság meg fogja mutatni, hogy ki mennyire jó ebben.

A Design Terminal sorozata hamarosan folytatódni fog.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gátszag
2020. április 30. 15:06
Járványhelyzet: nemzetgazdasági érdekké nyilvánították a Mészáros Lőrinccel üzletelő vállalkozó lakópark-építését
shark
2020. április 30. 12:47
Tapsolni kell és az elég nekik is mint az eü dolgozóknak!
Bokréta
2020. április 30. 12:29
Áfacsökkentés
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!