Hatalmasat zuhant a hazai dísznövénypiac

2020. április 28. 08:53

A vágottvirág-termesztők 85, az egynyári és balkonnövények termesztői 80, a díszfaiskolai termesztők 50 százalék körülire becsülik a bevételkiesésüket.

2020. április 28. 08:53

Mintegy 174 milliárd forintra rúg a dísznövényágazatot érő veszteség az előzetes becslések szerint, de két intézkedés is enyhítheti a károkat – mondta a Világgazdaságnak Orlóci László, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének elnöke.

A gazdasági napilap keddi száma ismerteti, hogy az egyik ilyen támogatás az energiahordozókra, a másik a szaporítóanyagok árának a támogatására vonatkozik. Az agrártárca erről szóló döntése bármely pillanatban megérkezhet, és százezer ember munkájának a megmaradását segítené. A többségük családi vállalkozásként működik - mondta a szakmai szervezet elnöke.

Még nem dőlt el, hogy az anyák napja miatt tovább nyitva maradhatnak-e a virágboltok a hétvégén, az Agrárminisztérium e kezdeményezéséről majd az operatív törzs dönt – mondta Orlóci László. A szakember már azt is nagy segítségnek nevezte, hogy a járvány idején három óráig nyitva maradhattak a virágüzletek és a kereskedések, hiszen Ausztriában például mindent bezártak. A dísznövényágazat legmeghatározóbb tevékenysége a termesztés. A vágottvirág-termesztők 85, az egynyári és balkonnövények termesztői 80, a díszfaiskolai termesztők 50 százalék körülire becsülik a bevételkiesésüket. A második negyedévben a vágottvirág-termesztők 4,7 milliárd, a virágzó cserepes dísznövényekkel foglalkozók 7,3 milliárd, a díszfaiskolák 7,3 milliárd forinttól eshetnek el.

A termelők minden forrásukat a tavaszi árukészlet előállításába forgatták, a tartalékaik végesek – sorolta Orlóci László. „A termelők, kereskedők, árudák és virágüzletek készülnek az anyák napjára, hiszen az édesanyákat, nagymamákat a személyes találkozások nélkül is meg lehet lepni. A balkonszezon kellős közepén vagyunk. Bízunk abban, hogy a járványhelyzet lassulásával intenzívebb lesz a forgalom, a szezon második felében pedig helyreáll az értékesítés” – mondta Treer András, a Flora Hungaria Nagybani Virágpiac szakmai igazgatója a Világgazdaságnak.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Azag Aja
2020. április 28. 12:50
A korlátozások enyhülésével megháromszorozzák áraikat és hónapok alatt behozzák az elmaradást (tisztelet a kivételnek).
nyugatiszél
2020. április 28. 10:18
Mivel az emberek, nagyon helyesen, igyekeznek 1 helyen intézni az összes bevásárlásukat, és a kiskereskedelmi forgalom jó része áthelyeződött a hipermarketekbe, ott viszont csak holland import csokrokat lehet kapni, ezért sajnos ez várható volt. Mivel csak a holland és a holland között lehet választani, most még csak az sem működik, hogy legyél patrióta, vedd a magyar árut. Talán most az Anyák napja miatt kinyitnak a virágboltosok, de kérdés, hogy ott mennyi a magyar termék aránya. A mostanában felfutó zöldség-gyümölcs házhozszállító cégeket kellene megkeresni, hogy vegyék fel a dísznövényt a kínálatba.
Emmanuel Goldstein
2020. április 28. 10:03
Lefogadom, hogy erről is Soros György tehet.
nick89
2020. április 28. 10:01
A lényeg az, hogy a pénzszivattyút magasabb fokozatba lehetett kapcsolni, lölő és a vej hülyére nyeri magát, a kínai védőeszközökön példátlan mennyiségű az alkotmányos költség, a kínaivasút meg tojja az aranytojásokat. A birkák meg bégetnek, aki meg gondolkodik, annak libabőrös a háta.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!