Csoportos létszámleépítést hajt végre a Budapest Airport

2020. április 23. 20:20

Áprilisban az utasforgalom 99 százaléka esett ki.

2020. április 23. 20:20

Csoportos létszámleépítést hajt végre a Budapest Airport, miután mindent megtett azért, hogy megtartsa a munkahelyeket – jelentette be a cég csütörtökön.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy áprilisban az utasforgalom 99,3 százaléka kiesett, a tavalyi napi 44 ezer utas helyett háromszáznál is kevesebben fordulnak meg a ferihegyi légikikötőben.

Az előrejelzések szerint a határok újbóli megnyitása után gazdasági és egészségügyi okok miatt lassú forgalomnövekedés várható, ezért a budapesti repülőtér utasforgalma valószínűleg sem idén, sem a következő két-három évben nem fogja elérni a korábban prognosztizált 17 milliót, sem pedig a tavaly regisztrált 16 milliót.

A vállalat biztonságos és hatékony működését szem előtt tartva a Budapest Airport nem tudja fenntartani a 16-17 millió fős utasszámhoz mért dolgozói létszámot, ezért elkerülhetetlenné vált a létszámcsökkentés. Ez elsősorban azokat a munkaköröket érinti majd, ahol a forgalomcsökkenése miatt a munkavégzés is kevesebb.

A repülőtér létrehozott egy alapítványt, amely azokat a jelenlegi, vagy volt munkavállalókat támogatja, akiknek a koronavírus-járvány okozta válság miatt veszélybe került fizikai vagy mentális egészsége, szociális biztonsága. A BUD-csoport minden felső vezetője felajánlotta áprilisi jövedelmének nagy részét az alapítvány számára, és ezt az összeget a cég tulajdonosa is kiegészítette - írták.

Az üzemeltető közölte továbbá: rövid távon minden lehetséges munkáltatói eszközzel élt, hogy minél több munkahelyet meg tudjon menteni. Elhalasztotta minden munkavállalói és céges rendezvényét, és készenléti, illetve részmunkaidős munkavégzési lehetőséget ajánlott fel a dolgozóknak, ezekkel a lépésekkel csökkentette a leépítés mértékét.

(MTI)

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2020. április 24. 07:01
Vissza kéne venni magyar kézbe.
A kánya
2020. április 23. 20:42
Fordulat a Mercedesnél: bevezetik a 12 havi munkaidőkeretet
certus
2020. április 23. 20:36
Majd pár hónap múlva meg sírnak, hogy nem találnak megfelelő munkaerőt. Rövidlátóak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!