Szijjártó Péter az áruforgalomról is egyeztetett szerb és szlovén kollégáival

2020. március 31. 12:30

Az emberek egészségének megvédésén túl fontos feladat a folyamatos ellátás biztosítása is.

2020. március 31. 12:30

Az áruforgalom zavartalanságának biztosításáról és az ingázók határátlépési lehetőségeiről egyeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden. A tárcavezető az MTI-nek elmondta: „Mi itt Közép-Európában szoros egymásra utaltságban élünk, és különösen így van ez, amikor nehéz helyzetekkel, komoly kihívásokkal szembesülünk”. A koronavírussal szembeni védekezésben is szoros együttműködésre van szükség a szomszédos országokkal, mivel az emberek egészségének megvédésén túl fontos feladat a folyamatos ellátás biztosítása is – magyarázta. Hozzátette: ez nem lehetséges a szoros együttműködés nélkül a szomszédokkal, hiszen az országhatárokon rengeteg áru halad át, biztosítva a magyarok és a szomszédos országok állampolgárainak folyamatos ellátását.

Hangsúlyozta: ezért kedden videokonferencián egyeztetett a szerb európai integrációs miniszterrel és a szlovén külügyminiszterrel. Mindkét féllel megállapodtak, hogy fenntartják az akadálymentes árufuvarozást, bár Szerbia rendkívül szigorú intézkedéseket vezetett be – közölte. Elmondta: abban sikerült megállapodniuk, hogy a magyar-szerb határon jelenleg működő három átkelőhelyen fenntartják az áruk akadálymentes forgalmát, hozzájárulva ezzel a magyarok és a szerbek folyamatos ellátásához.

A külügyminiszter arról is beszámolt, hogy szlovén partnerével megállapodtak: Szlovákiához, Romániához, Ausztriához és Horvátországhoz hasonlóan együttműködnek a határátlépés lehetőségének megteremtésében az ingázók számára. Az ingázók innentől kezdve két új határátkelőhelyet is használhatnak: Kétvölgynél és Bajánsenyénél is átléphetik a határt munkavégzés vagy a határ túloldalán található földek megművelése miatt – mondta. Szijjártó Péter megjegyezte: a muravidékiek és a rábavidékiek is kérték ezt a határ mindkét oldalán, mivel e közösségek kapcsolatai rendkívül szorosak.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Óbor Dezső
2020. március 31. 13:33
Külögyminiszter Úr: Ön kiérdemelte a Magar nép és a Nemzet tisteletét.....köszönjük a remek munkát amit (ellenszélben) végez! Kérem ahogy idáig is tette, verje vissza a Magyarság elleni alantas irigy támadásokat! Örülök hogy törekszik a szomszédainkal szorosabbra fűzni a barátságot és a gazdasági együttműködést! Nem is beszélve a keleti kapcsolataink erősítéséröl! Hajrá....csak így tovább!
Nehidd El
2020. március 31. 12:39
"videokonferencián egyeztetett a szerb európai integrációs miniszterrel és a szlovén külügyminiszterrel" Erről jutott eszembe, hogy milyen nagy lökést ad ez a vírus az NSA-nak: nincs több off-line sutyorgás miniszterelnökök között, gyakorlatilag minden államközi kommunikációt élőben követhetnek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!