Orbán Balázs: Magyart magyarral ne fordítson szembe

2020. március 06. 09:01

Nehéz mit kezdeni a ténnyel, hogy még mindig ülnek olyan képviselők az Országgyűlésben, akik számára nem jelent többet a magyarországi diákok kiutaztatása határon túli magyarlakta területekre, mint hogy, idézem: „a környező országokat 450 ezer vendégéjszakával ajándékozzuk meg” – fogalmazott az államtitkár.

2020. március 06. 09:01

„Vadai Ágnes (DK) képviselő asszony a Kormány nemzetpolitikájával szemben kritikus írásbeli kérdést intézett a Miniszerelnökség felé. Ahogy minden esetben, válaszolunk” – olvasható az államtitkár közösségi oldalán megjelent bejegyzésben. A Minsizterelnökség parlamenti államtitkára videós és szöveges formában is válaszolt a DK-s képviselő nemzetpolitikát érintő kérdésére, melyben Vadai Ágnes úgy fogalmazott: „a környező országokat 450 ezer vendégéjszakával ajándékozzuk meg”.

A Miniszterelnökség államtitkárának válasza alább olvasható.

“Tisztelt Képviselő Asszony!

Nagyon elszomorított, amikor kézhez kaptam Képviselő Asszony kérdését. Nehéz mit kezdeni a ténnyel ugyanis, hogy még mindig ülnek olyan képviselők az Országgyűlésben, akik számára nem jelent többet a magyarországi diákok kiutaztatása határon túli magyarlakta területekre, mint hogy, idézem: „a környező országokat 450 ezer vendégéjszakával ajándékozzuk meg”. Különösen rossz érzés ilyen szavakat hallani egy magyar országgyűlési képviselőtől a trianoni békediktátum századik évfordulójához közeledve. Azt gondolhatnánk ugyanis, hogy 15 évvel a kettős állampolgárságról szóló népszavazást kísérő szégyenletes és nyíltan nemzetellenes baloldali gyűlöletkampány után ilyen megnyilvánulások már nem fordulhatnak elő. Sajnos úgy tűnik, mégis. A legmegdöbbentőbb az egészben, hogy Önök még mindig nem értik, miért nem helyénvaló így gondolkodni. 
Önökkel szemben mi úgy gondoljuk, hogy remek dolog az, ha magyarországi általános- és középiskolások egy kirándulás alkalmával megismerkedhetnek a határon túli magyar történelmi emlékekkel, kultúrával és egy személyes kapcsolat alakulhat ki a külhoni magyarsággal. 

Éppen ezért Magyarország Kormányának az a célja a 2010-ben elindított Határtalanul! programmal (a továbbiakban: Program), hogy a magyar fiatalok még az iskolás éveik alatt eljuthassanak egy határon túli magyarlakta területre. 2011 és 2018 között összesen mintegy 300 ezer diák élt ezzel a lehetőséggel, a 2019/2020-as tanévben ez a létszám további 100 ezerrel nő, így összesen 450 ezer vendégéjszakát tölthetnek majd el a környező országokban.

A Kormány finanszírozásával működő Program a nyertes pályázó iskolások összes költségét fedezi, az általános- és középiskolák a következő tanévben már közel 7 millió forintot nyerhetnek el az utazások finanszírozására. Hatalmas eredménynek tartjuk, hogy a Programnak is köszönhetően a magyarországi egyetemisták 78%-a járt már határon túli magyarlakta területen, 62%-nak pedig van határon túli barátja, ismerőse. Bízunk benne, hogy az újabb nemzedékek esetében ezeket az arányokat tovább tudjuk javítani. 

Szeretném felhívni a figyelmét továbbá arra is, hogy a Program keretében nem csupán magyarországi általános iskolások és középiskolások külhoni tanulmányútját, hanem magyarországi és külhoni magyar középiskolák együttműködését, sőt, 2019-től külhoni magyar diákcsoportok külhoni magyar diákcsoportokhoz történő utazását is támogatjuk. Bár a Program elsődlegesen külhoni kirándulások támogatását célozza meg, a tavalyi évtől kezdve a Program minden 2 felhívásában van lehetőség magyarországi vendégéjszaka elszámolására is, a középiskolák együttműködését célzó pályázat esetében pedig a külhoni magyar diákcsoportok magyarországi látogatásuk során minden esetben igénybe veszik a hazai szolgáltatókat. 

Magyarország Kormánya nem a környező országokat ajándékozza meg, hanem a magyar diákoknak teremt 450.000 vendégéjszakát Pozsonytól Kassán át, Ungváron és Munkácson, a Partium városaiban, Erdély falvaiban vagy a Vajdaságban. 
A Programnak elsődleges célja tehát a magyar fiatalok közötti, határokon átívelő kapcsolatok kialakítása és erősítése. A Kormánnyal Önnek – mint a baloldal ellenzéki országgyűlési képviselőjének – nem kell egyetértenie, de ismételten arra kérem, hogy a nemzeti összetartozás évében magyart magyarral ne fordítson szembe, és ne próbálja meg több százezer gyermek utazását tönkretenni politikai célból. 

Budapest, 2020. március 05. 

Tisztelettel: Orbán Balázs”

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pelso j.
2020. március 07. 05:51
"magyart magyarral ne fordítson szembe " Miről beszél ez? Hisz jórészt ezen alapul a fidesz politikája.
Akitlosz
2020. március 06. 21:01
"Nehéz mit kezdeni a ténnyel, hogy még mindig ülnek olyan képviselők az Országgyűlésben," Ennyire zavarja az a pár még ott lézengő képviselő és nem teljesen üres teremnek szónokol?
Akitlosz
2020. március 06. 21:00
"Orbán Balázs: Magyart magyarral ne fordítson szembe" Egyetértek. A magyart magyarral szembefordítás nagyon csúnya dolog Orbán Balázstól.
rosettastone
2020. március 06. 13:49
Vadai egy proli. Tetőtől talpig materialista, aki mindent pénzben mér. Vagy éppen "vendégéjszakában". Soha nem fogja megérteni, mit jelent ez a program...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!