Miskolci Törvényszék: Gondatlanság volt a borsodnádasdi emberölés

2020. március 03. 14:06

Nem jogerősen négy év szabadságvesztésre ítélte a büntetlen előéletű huszonnégy éves vádlottat a Miskolci Törvényszék.

2020. március 03. 14:06

Nem szándékos, hanem gondatlan emberölés miatt ítélték el azt a fiatal férfit, aki Borsodnádasdon vízgyűjtő aknába dobta eszméletlen lányismerősét, aki emiatt vízbe fulladt. A Miskolci Törvényszék kedden gondatlanságból elkövetett emberölés miatt első fokon, nem jogerősen négy év szabadságvesztésre ítélte a büntetlen előéletű huszonnégy éves vádlottat tájékoztatta a törvényszék az MTI-t.

A közlemény szerint a vádlott 2017. szeptember 2-án egy baráti összejövetelen vett részt a Borsodnádasd mellett található tónál, ahol alkoholt fogyasztott, és elszívott néhány szál kábítószeres, „herbálos” cigarettát is. A fiatal férfi és a tizenhét éves lány ismerték egymást, baráti viszonyban álltak. Napközben telefonon megbeszélték, hogy este találkoznak a templom melletti erdei ösvénynél. A lány el is ment a találkozóra, de ott összevesztek, majd elváltak egymástól.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott később visszament a vita helyszínére, ahol megtalálta az ájult lányt, akiről azt hitte, hogy halott. Ezután levetkőztette a lányt, majd anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy él-e még, elvonszolta egy vízaknához, amelynek levette a vasfedelét, és bedobta a testet. Az ekkor még életben lévő lány ezután belefulladt a vízbe. Az ügyészség védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett szándékos emberölés miatt emelt vádat.

A törvényszék álláspontja szerint azonban nem volt bizonyítható, hogy a férfi meg akarta ölni a nőt, a felelőssége abban állapítható meg, hogy amikor az aknába dobta a testét, nem győződött meg arról, hogy él-e még a lány, így gondatlanságból okozta a halálát. Az ítéletet a vádlott és védője tudomásul vette, az ügyész azonban a gondatlan emberölés minősítésének megállapítása és a büntetés súlyosítása érdekében fellebbezett.

(MTI)

(Nyitóképünk: a borsodnádasdi gyilkossággal gyanúsított B. Richárdot vezetik elő az előzetes letartóztatásáról döntő tárgyalásra a Miskolci Törvényszéken 2017. szeptember 7-én.)

Összesen 292 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brabant89
2020. március 08. 11:40
"Te birtokában vagy a tények közel összességének?" Ennek az ügynek a kapcsán nyilván nem. Viszont én - az itt ugatókkal ellentétben - tisztában vagyok azzal, amivel ők nincsenek, hogy a bírónő döntésének megítéléséhez nem állnak rendelkezésre a szükséges információk. Épp ez a bajom az itt hőbörgőkkel, hogy elhamarkodottan, megalapozatlanul ítélkeznek, és fel sem merül bennük, hogy nyomós okai lehettek a bírónőnek arra, hogy csak gondatlanságból elkövetett emberölést állapított meg. Azért adtam meg a Seth Andrews előadás linkjét, mert ő két esetről beszél, az egyiknél úgy tűnhetett, hogy a felperes csip-csup ügyben perelte a McDonald's-ot, és ítéltek meg neki kétmillió dolláros kártérítést (legalábbis az amerikai médiában így jelent meg az ügy), a másiknál pedig 18 évet ült valaki ártatlanul nemi erőszak vádjával (DNS vizsgálat mutatta ki, hogy nem ő volt az elkövető), két évvel szabadulása után az a helyi rendőrség, amelyet több millió dolláros kártérítésre perelt be, letartóztatta gyilkosság vádjával. Itt sokan azt hitték, maga Seth is, hogy a rendőrség megrendezte a gyilkossági ügyet. A hozzászólásaim arról szóltak, hogy az itteni kommentelők Szókratész mintájára tisztában lehetnének azzal, hogy nem tudnak semmit (illetve eleget), nem a Fideszről. Viszont mivel a Mandineren többségében jobboldali (fideszes) kommentelők vannak, és amint kifejtettem, hogy a Fidesz híveinek miért van a bögyében a bírói rendszer, nem tartom véletlennek, hogy ennyire indulatosan reagáltak. A fő bajom az, hogy az itteni kommentelők átlagos szellemi színvonala igencsak átlagos, önreflexióra való hajlamuk elégtelen, falkában pedig még merészebben, hangosabban csaholnak.
vandetta
2020. március 06. 12:02
édes jó istenem!(ez káromkodás helyett van). Hol a f..ban képezik az ilyen bírókat? Vagy fejétől bűzlenek? (lásd: bohócorrú, előző bírófőnök aki most már alakotmányos). Mivel a magyar igazságtalanság-szolgáltatás nem vett elégtételt a gyilkoson, feltérképezve a hozzátartozók lehetőségeit(ezekután már nincs vesztenivalójuk), mi marad? VENDETTA. De pontosan úgy, ahogy a gyilkos csinálta, és amely módszer abszolút helyeslésre talált a magyar bíróság ítéletében: tehát ha földön fekvő mozdulatlan embert találunk, TILOS értesíteni a mentőt és/vagy a rendőrséget, hanem a helyes eljárás az ha azonnal fejjel lefelé egy teli vízaknába dobjuk. Így kell ezentúl eljárni tehát azokkal is, akik ellen valami kifogásunk van: maximum 4 évet kaphatunk! Ez nem tanács, nem felbújtás, ez csupán az ÍTÉLETBŐL levont konzekvencia. Persze még lesz egy súlyos döntés: KIVEL járjunk el így? A gyilkossal, a gyilkost támogató bíróval, vagy ezek hozzátartozóival hogy ők is érezzék azt a veszteséget amit ez a szegény szülőpár folyamatosan elszenved. Nem egy könnyű döntés. De tényleg: ilyen bíróságok... az ész megáll. Hogy a patai cigányok azért kapjanak pénzbeli kártérítést mert a minden magyar iskolásnak alanyi jogon járó napi 3000Ft-ot nem kapták meg. Tényleg ebben szenvedtek szegregációt? Szegre az ilyen döntés hozóival. És hogy gyilkosoknak és egyebeknek kártérítés mert nem nézhetnek naphosszat 200 csatornát a 40 négyzetméteres magánzárkájukban? Hát ki a f..sz kötelezte őket hogy bűncselekményeket elkövessenek amiért aztán odakerülnek? Az ország --és európa(direkt kisbetű) is--tényleg megérett egy atomcsapásra! No majd a korona! ami ellen nem lehet elbújni a várhegy alatti VIP-bunkerba.
terembura
2020. március 06. 00:12
Valami összecsúszott az elején: "... aki a szándékos bűncselekmény elkövetését megkezdi..."
fogas paduc
2020. március 04. 11:34
Valaki alszik. Azt hiszem, hogy halott, ezért levetkőztetem, és gondoskodom róla, hogy halott is maradjon - és akkor ez egy gopndatlanságból elkövetett emberölés. A bérgyilkos is mondhatja - nem akarta ő fejbeléőni a delikvenst, de olyan suta volt a keze, hogy emiatt a fejbe sikeredett a lövés Abszurd! Miért ment vissza, hacsak azért nem , hogy leellenőrizze, hogy még mindig eszméletlen -e - mert egyébként mitől ijedt meg? Ha nem tudta, hogy a lánnyal vmi baj volt? Nagyon is tudta, hogy ő ütötte meg, s tudta, hogy ha ez kiderül, hogy emiatt hal meg - akkor az hirtelen felindulásból elkövetett emberölés. Ez így meg kitervelt emberölés!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!