Megjelentek a közlönyben a gazdasági intézkedésekről szóló rendeletek

2020. március 19. 09:39

A hitellel kapcsolatos költségeket sem kell megfizetni a fizetési moratórium ideje alatt.

2020. március 19. 09:39

Megjelentek a Magyar Közlönyben a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítésére hozott azonnali intézkedések rendeletei, a kormányfő szerdai bejelentéseinek megfelelően az év végéig felfüggesztik minden magánszemély és vállalkozás szerdáig megkötött hiteleinek tőke- és kamatfizetési kötelezettségét, és a súlyos gondokkal küzdő szektorokban, így a turizmusban, a vendéglátásban, vagy a személyszállításban június 30-ig egyebek mellett a munkáltatók közteherfizetési kötelezettségét elengedik.

A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint a rendelkezéseket a 2020. március 18. napján huszonnégy órakor fennálló szerződések alapján már folyósított kölcsönökre kell alkalmazni.

A fizetési moratórium 2020. december 31-ig tart, időtartamát a kormány meghosszabbíthatja.

A szerződéses kötelezettségek teljesítésének határideje, illetve a kötelezettségvállalás időtartama a fizetési moratórium idejével meghosszabbodik. A veszélyhelyzet fennállása alatt lejáró szerződés 2020. december 31-ig meghosszabbodik – olvasható a rendeletben.

A rendelet szerint ha a felek eltérően nem rendelkeznek, a veszélyhelyzet fennállása alatt az adósnak a hitelező által üzletszerűen nyújtott hitel- és kölcsönszerződésből, illetve pénzügyi lízingszerződésből eredő tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettsége akként módosul, hogy az adós a szerződésből eredő tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettsége teljesítésére fizetési haladékot kap. A fizetési moratórium nem érinti az adós azon jogát, hogy az eredeti szerződési feltételek szerint teljesítsen.

A csütörtöktől hatályos rendelet azt is tartalmazza, hogy a hatálybalépését követően kötött szerződés alapján felvett, zálogjoggal nem biztosított fogyasztói hitelek esetén a teljes hiteldíj mutató nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat öt százalékponttal növelt mértékét.

A turisztikai, a vendéglátóipari, a szórakoztatóipari, a szerencsejáték, a filmipari, az előadóművész, a rendezvényszervező és a sportszolgáltatást nyújtó ágazatok esetében a nem lakás céljára szolgáló helyiségre vonatkozó bérleti szerződéseket 2020. június 30-ig nem lehet felmondással megszüntetni. A felmondási tilalmat a kormány rendeletben meghosszabbíthatja. A bérleti díj a veszélyhelyzet fennállása alatt nem emelhető, akkor sem, ha azt a szerződés egyébként lehetővé teszi. Ezekben az ágazatokban működő gazdasági egységekben 2020. március, április, május és június hónapokra a munkáltatók mentesülnek a munkabér utáni közterhek megfizetése alól, a munkavállalók munkabérét terhelő járulékok közül kizárólag a természetbeni egészségbiztosítási járulékfizetési kötelezettség áll fenn, azzal, hogy annak havi mértéke nem haladhatja meg az egészségügyi szolgáltatási járulék havi összegét, a 7710 forintot.

A turizmusfejlesztési hozzájárulás megfizetésére kötelezetteknek a  2020. március 1. napjától 2020. június 30. napjáig terjedő időszakra nem kell turizmusfejlesztési hozzájárulást fizetniük.

A Magyar Közlöny elektronikus változatának eléréséhez kattintson ide.

(MTI)

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vainamoinen
2020. március 19. 11:05
Fantasztikus. Kivalo kormanyunk van.
gabor7th
2020. március 19. 10:40
Első lépésnek jó, de biztos nem lesz elég, ha ez tartós állapot lesz. Mindenki aki aktív korú dolgozhatna, ehelyett hagyjuk csődbejutni a családokat. Valamit ki kéne találni arra, hogy az idősek is védve legyenek és dolgozhassanak is az emberek, mert ez sokáig nem lesz fenntartható és nem is kéne fenntartani. https://ujtechkor.blog.hu/2020/03/18/a_koronavirus_ujraosztja_a_lapokat
sozlib_abschaum
2020. március 19. 10:33
A gazdag Németország sokat tanulhatna a magyar kormánytól!
EMM195
2020. március 19. 10:26
" a kormányfő szerdai bejelentéseinek megfelelően az év végéig felfüggesztik minden magánszemély és vállalkozás szerdáig megkötött hiteleinek tőke- és kamatfizetési kötelezettségét A rendelet szerint ha a felek eltérően nem rendelkeznek, a veszélyhelyzet fennállása alatt az adósnak a hitelező által üzletszerűen nyújtott hitel- és kölcsönszerződésből, illetve pénzügyi lízingszerződésből eredő tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettsége akként módosul, hogy az adós a szerződésből eredő tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettsége teljesítésére fizetési haladékot kap. A fizetési moratórium nem érinti az adós azon jogát, hogy az eredeti szerződési feltételek szerint teljesítsen." Már tegnap is hallottam fél füllel, érdekelt ismerőseim pedig beszámoltak róla, hogy pl. az ATV-n reggel óta megy a magyarázás, hogy pl. a halasztás alatt banki kamat számítódik fel, vagy újraárazzák a futamidőre, vagy kérni kell... A bankok MINDENT meg fognak tenni, hogy ezt az egyszerű rendeletet minél inkább megcsapolják. A rendelet "ha a felek eltérően nem rendelkeznek" kitétele BÁRMILYEN piszkoskodásra lehetőséget ad. Ha a devizahiteleket rá tudták erőszakolni a lakosságra, most is erőszakoskodni fognak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!