Elhalasztják a 2020-as olimpiát

2020. március 24. 13:57

Az olimpiát idén július 24. és augusztus 9. között rendezték volna meg.

2020. március 24. 13:57

Abe Sindzó japán miniszterelnök és Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke egyetért abban, hogy egy évvel el kell halasztani a tokiói olimpiát – számol be az M4 sport. A japán kormányfő kedden telefonon egyeztetett a NOB első számú vezetőjével és utána arról tájékoztatta a sajtót, hogy azonos állásponton voltak a nagyjából egyéves halasztás szükségességét illetően.

A NOB végrehajtó bizottsága még kedden, gyorsan összehívott rendkívüli ülésen – ugyancsak telefonkonferencia keretében – vitatja meg a halasztás lehetőségét. Az olimpiát idén július 24. és augusztus 9. között rendezték volna meg, de egyre inkább úgy tűnik, hogy a koronavírus terjedése, a járvány világméretűvé válása miatt az eredeti időpontban nem kerülhet rá sor.

Egy évvel halasztják el

A Kanadai Olimpiai és Paralimpiai Bizottság volt az első a világon, amely egyértelműen kijelentette, hogy nem küld sportolókat a japán fővárosba, amennyiben július 24-én elkezdődne az olimpia. A szervezet azt javasolta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB), hogy egy évvel halassza el a játékokat nemcsak a sportolók, hanem mindenki egészsége érdekében.

A kanadai bejelentést követően egy órával az Ausztrál Olimpiai Bizottság is közölte, hogy a 2021-es olimpiarendezést támogatja, a versenyzői inkább erre készüljenek, a saját és a körülöttük lévők egészsége elsőbbséget élvez, és mindenki térjen vissza a családjához. Ráadásul az utazási és egyéb korlátozások miatt eleve tarthatatlan a helyzet, nem lehet felkészülni az idei olimpiára - foglalt állást a szervezet.

Kedden már az Egyesült Államok Olimpiai és Paralimpiai Bizottsága (USOPC) is csatlakozott azon szervezetekhez, amelyek a koronavírus-járványban a halasztást tartják a legjobb megoldásnak a tokiói nyári olimpia esetében.

A NOB döntött

A NOB egészen vasárnapig azon az állásponton volt, hogy nem kíván foglalkozni a tokiói olimpia esetleges elhalasztásával, noha világszerte egyre többen – szervezetek, szövetségek, sportolók – kérték erre. Thomas Bach, a NOB elnöke vasárnap este viszont már azt jelentette be, hogy négy héten belül döntenek a játékok sorsáról, ebben az időszakban a koronavírus-járvány miatt számításba veszik az esetleges halasztást is, de az olimpia törlése nincs napirenden.

Összesen 94 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2020. március 25. 00:09
"Az 1916-os nyári játékokat, illetve az 1940 és 1944 közötti nyári és téli játékokat a világháborúk miatt nem tartották meg" Tegnap ezt írtam: Ha nem tartják meg, akkor tényleg elmondhatjuk, hogy ez egy újabb világháború. Tényleg elmondhatjuk, hogy ez egy újabb világháború.
Rugán
2020. március 24. 18:18
Végre kimondták, eddig mire vártak? COVID-19 jelentkezésére talán.
A teremburáját
2020. március 24. 17:45
vívók
illiberator
2020. március 24. 17:19
Először azt hittem troll vagy, s csak poénkodsz. Kommentjeid alapján úgy látom nem. Szóval, abban igazad van, h állami beruházásokkal fel lehet pörgetni a gazdaságot, különösen az építőipart - egy időre. Fontos viszont a megtérülés is, különben csak kútba öntött pénz az egész. Mi az ami hatékonyan megtérül? A gazdaság fejlődését akadályozó hiányzó infrastutúra kiépítése (pl. öntözés csatorna/csővezeték hálózat kiépítése az aszályos Duna-Tisza közén) , aztán a kutatás-fejlesztés, innováció, oktatás - szakmai képzés, hazai KKV-k fejlesztés támogatása. És ezek csak példák.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!