Palkovics: Az év második felére készül el a magyar zöldkötvény konstrukciója

2020. február 27. 08:31

Palkovics László Magyarország Klíma- és természetvédelmi akciótervében foglalt nyolc legfontosabb törekvés néhány további részletét is bemutatta.

2020. február 27. 08:31

A magyar zöldkötvény konstrukciójának kidolgozása az év második felében fejeződhet be – mondta a Magyar Nemzetnek az innovációs és technológiai miniszter.

A napilap csütörtöki számában megjelent cikkben Palkovics László a nagyságrendről úgy fogalmazott: az összeget annak tükrében határozzák meg, hogy a Lengyelországban 2017-ben kibocsátott zöldpapírok értéke mintegy 750 milliárd forintnak felelt meg. Hozzátette: növekszik azoknak a száma, akik szeretnének zöldkötvényt jegyezni, nekik szeretne a kormány befektetési lehetőséget biztosítani.

Palkovics László Magyarország Klíma- és természetvédelmi akciótervében foglalt nyolc legfontosabb törekvés néhány további részletét is bemutatta. A fő irányvonalak, amelyeket Orbán Viktor miniszterelnök sorolt fel évértékelő beszédében, ismerősek lehettek azoknak, akik az elmúlt években követték a kormány kommunikációját.

Hulladékgazdálkodás

A cselekvési tervben foglaltak között valóban vannak olyanok, amelyek már korábban hangsúlyosan megjelentek a kormányzati munkában. Palkovics László hangsúlyozta: noha előnyös az, hogy már elkezdődtek a munkafolyamatok és átalakítások, még rengeteg a teendő. Az egyik legfontosabbként a hulladékgazdálkodásról szólt a miniszter.

Mint mondta, lehet ugyan szidni a hulladékholdingot, de a működésének rengeteg pozitív eredményét látják. Egyrészt megértettük, miként működik a teljes, országos hulladékkezelési rendszer, másrészt a szolgáltatók értették meg azt, hogy nincs már arra lehetőség, amire korábban. Hamarosan a kommunális hulladék 65 százalékát anyagában kell újrahasznosítani, nem lehet egyszerűen egybeönteni és elhelyezni egy lerakóban tíz százalékánál többet.

Palkovics László beszélt a július elsején létrehozandó Hulladékgazdálkodási Hatóságról is. A szervezetnek saját költségvetése lesz, illetve megvizsgálják azt is, hogyan lehet beépíteni a működésébe a közmunkásokat. Ha az önkormányzat nem viszi el az illegálisan lerakott hulladékot, akkor a hatóság oldja meg a feladatot, de a szolgáltatást kiszámlázza az önkormányzatnak.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gregorius
2020. február 27. 21:22
Jó elképzelések, annyit azért meg kell jegyezzek, hogy a kommunális hulladék 65%-t, azért nem a közeljövőben kell újrafeldolgozni ( gyakorlatilag anyagában hasznosítani) Ez irreális lenne. Az uniós céldátum úgy tudom 2035. Az ennek egy frakcióját képező, jobban hasznosítható csomagolási hulladékoknál kell elérni 2025-re a 65%-t, aminél már évek óta van szelektív gyűjtés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!