A tét az ember megváltoztatása

2019. december 04. 23:33

A kozmopolita globalizmus csábításának kitett fiatalokra leselkedik a legnagyobb veszély.

2019. december 04. 23:33
Fricz Tamás
Fricz Tamás

„Kik azok a globalisták? Azok, akiknek meg­győződésük, hogy a globalizációs folyamatok túlnőttek a nemzetállami kereteken, s ahogyan a piac, a kereskedelem, a pénzügyek, a média, az internet, a közösségi hálózatok már államhatárok felett működnek, ugyanúgy a társadalomnak, az állampolgároknak is túl kell lépniük a nemzeti kötődéseken, az állami kereteken, és fel kell oldódniuk a világkormányzásban és a világtársadalomban.

És kik a szuverenisták? Azok, akiknek viszont meggyőződésük, hogy az emberek kötődése a családjukhoz, a lakóhelyükhöz, az országukhoz és a nemzetükhöz, tehát a lokalitáshoz soha nem múlik el, e bázis nélkül talajtalanná, kiszolgáltatottá, identitás nélkül sodródó, atomizált lénnyé válnánk. Olyanná, aki manipulálható, alakítható, formálható a mindenkori nagyhatalmak érdekei szerint.

Megszületett tehát egy új korszak, amely alapjaiban más, mint a XX. század, de eltérő a korábbi korokhoz képest is. Először is: amíg a korábbi évszázadokban az volt a kérdés, hogy milyen politikai-ideológiai rendszerekben éljenek az emberek, addig a XXI. században az a kérdés, hogy milyenek legyenek maguk az emberek. Így már nem rendszerformálás zajlik, hanem az ember átformálása. Ez már nem a bal- és jobboldal küzdelme, ez nem a kommunizmus, szociáldemokrácia, klasszikus l...iberalizmus, konzervativizmus, kereszténydemokrácia közötti harc, hanem az ember megváltoztatása a tét. Az ember manipulálása, irányíthatóvá tétele, csavarrá tétele egy globalizált gépezetben. Ez nem más, mint Madách Imre, Aldous Huxley, George Orwell rémálmainak valóra válása. A szép, új kozmopolita, globalista világ létrehozása.

Semmilyen rendszer és intézmény, semmilyen erőszak és elnyomás nem szünteti meg az ember önbecsülését és szabadságvágyát. De ha egyszer maga az egyén, az ember mond le erről, akkor valósul meg végleg a globális háttérhatalom által elképzelt szép, új világ.

Külön kiemelném a globalista terv fontos részeként az Európai Uniót, amelyben a globalisták immáron nyílt sisakkal küzdenek azért, hogy az unióból egy szuperföderális Európai Egyesült Államok legyen, amelyben megzabolázzák, s ha kell, ki is iktatják az olyan szuverenista tagállamokat, mint például Magyarország vagy Lengyelország. (Legyünk óvatosak az Ursula von der Leyennel és az új Európai Bizottsággal kapcsolatos reményeinkkel; minden azon múlik, hogy az Európai Néppárt behódol-e a globalistáknak vagy megőrzi kereszténydemokrata és nemzethez hű jellegét, és ezen múlik majd a Fidesz sorsa is a néppártban.)

E globális csoportnak meggyőződése – és persze pénzügyi érdeke –, hogy a világ gondjai­ra csak a világtársadalom és a világkormányzás a megoldás. Céljaikhoz felhasználják a liberalizmusnak azt a mai, eltorzult változatát, amely szerint minden hagyomány, minden természetes közösség, mint a család, az egyház, a nemzet és az állam korlátozza az egyén szabadságát.

Az állam, a nemzet, a család, a hagyományos nemi szerepek, a kereszténység mind-mind kötöttség, amitől meg kell szabadulni. Csak az egyén számít, hét és fél milliárd egyenrangú igazság van. De ami a döbbenetes: a másság és a kisebbségek ilyen totalizálása végül is a teljes atomizációhoz, arctalansághoz, egyformasághoz és szétbomláshoz vezet. Valójában ez a cél.”

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pelso j.
2019. december 05. 10:26
ember megváltoztatása? Ti, olcsó média cselédek ezen gőzerővel dolgoztok hosszú évek óta.
Bitrex®
2019. december 05. 10:02
Már az a drogos John Lennon is ilyesmiről ábrándozott: Imagine: Imagine there's no heaven It's easy if you try No hell below us Above us only sky Imagine all the people Living for today (ah ah ah) Imagine there's no countries It isn't hard to do Nothing to kill or die for And no religion, too Imagine all the people Living life in peace You may say that I'm a dreamer But I'm not the only one I hope someday you'll join us And the world will be as one Imagine no possessions I wonder if you can No need for greed or hunger A brotherhood of man Imagine all the people Sharing all the world You may say that I'm a dreamer But I'm not the only one I hope someday you'll join us And the world will live as one
plutokrácia
2019. december 05. 08:14
a globalizmus eredetét tekintve nem világnézeti projekt, hanem erőforrás projekt. Nem eszmék, hanem gazdasági érdekek vannak az asztalon
pollip
2019. december 05. 06:18
Tegnap az egyik nagy áruházban volt időm nézelődni. Egyre több fiatal férfi rendelkezik domborodó cicivel, az alkatához nem illő széles csípővel, vékonyka felső karokkal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!