Horn Gábor szerint marhaság az atlétikai vb

2019. november 29. 10:34

A korábbi SZDSZ-es képviselő szerint demagóg duma, hogy több CT van Budapesten, mint kerület.

2019. november 29. 10:34

A korábbi SZDSZ-es politikus Deák Dániellel, a XXI. Század Intézet vezető elemzőjével vitázott az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A műsor alap témája Lázár János minapi kijelentése volt, miszerint „mindenütt rombolást lát”. Ezzel kapcsolatban Horn Gábor úgy vélekedett, hogy ezek ön- és kormánykritikus mondatok voltak Lázár János részéről, hozzátéve, hogy „2010 óta egy fillérrel sem emelkedett a családi pótlék”.

Horn kijelentésére Deák Dániel hozzátette, hogy „milyen jó amikor az ellenzék hatalomra kerül” utalva itt Pikó András VIII. kerületi polgármester lépésére, aki elvette a 13. havi juttatást a szociális ágazatban dolgozóktól. Horn erre úgy reagált, hogy „Pikó azért vette el, hogy többeknek tudjon adni”. 

Horn Gábor ezek után kijelentette, hogy szerinte egy „szociálisan végtelenül érzéketlen kormánnyal állnak szemben”, mert szerinte a Fidesz célja a felsőközéposztály erősítése. Deák erre reagálva elmondta, hogy a kormány célja a középosztály felemelése, hozzátéve, hogy ezen kívül „például a közmunkaprogram bevezetése tipikusan a legszegényebb embereken segített”. A volt szabaddemokrata képviselő ezzel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy a közmunkaprogramot még a Bajnai-kormány vezette be, hozzátéve, hogy ő azt is ellenezte. 

Az atlétikai világbajnoksággal kapcsolatban Horn Gábor úgy vélekedett, hogy „egymás kóstolgatása” folyik az ügyben. Szerinte Orbánnak három lehetősége van, vagy „fenntartja ezt a háborús helyzetet amit eddig csinált”, vagy egy „békésebb hangnemet üt meg és békésen együttműködik”, vagy azt mondja, hogy „csináljatok amit akartok”. A politikus szerint az utóbbi felé mennek a dolgok. 

Horn Gábor itt kijelentette, hogy a kérdés szerinte arról szól, hogy a budapestiek és az agglomerációban élők hozzájutnak e a szükséges egyésszégügyi ellátáshoz 24-48 órán belül, vagy „elköltünk megint százmilliárd forintot valami marhaságra” – utalva itt az atlétikai világbajnokságra.

 

 

 

Összesen 166 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Karácsony Szilvi
2019. december 02. 18:07
Ez a Horn Gábor egy alattomos, gerinctelen alak. Olyan, mint egy vízisikló, amit megfogni nem tudsz, mert mindig kisiklik a kezeid közül.
mingtilift
2019. december 02. 14:03
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
syphax
2019. december 02. 05:32
HORNZSIDÓ SZERINT CSAK AZ AZ IGAZ, AMIT Ő KINYILATKOZTAT.
alpayre
2019. december 02. 03:45
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!