Varga Mihály: Új alapokra helyeződhet Magyarország és az IMF kapcsolata

2019. október 19. 15:25

A pénzügyminiszter Washingtonban találkozott Krisztalina Georgievával, a Nemzetközi Valutaalap új vezérigazgatójával.

2019. október 19. 15:25

Új alapokra helyeződhet Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kapcsolata a magyar gazdaság fejlődésének köszönhetően – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter Washingtonban, miután találkozott Krisztalina Georgievával, az IMF új vezérigazgatójával.

A Pénzügyminisztérium szombati közleménye szerint Varga Mihály azt mondta, hogy az IMF e héten nyilvánosságra hozott kiadványában jelentősen javította a magyar gazdaságra vonatkozó korábbi előrejelzését: 2019-re a korábbinál 1 százalékponttal magasabb, 4,6 százalékos, 2020-ra pedig 3,3 százalékos gazdasági növekedést vetít előre.

Ezzel szemben a jelentés szerint az euróövezeti államok és Németország gazdasága tovább lassul – tette hozzá, kiemelve, hogy már a nemzetközi szakértők is Magyarországot és térségét tartják Európa egyik legversenyképesebb régiójának.

A miniszter arról is beszélt, hogy Magyarország 2010 előtt segítségre szoruló ország volt, ma pedig az Európai Unió egyik legstabilabban fejlődő gazdasága. „Készen állunk tehát arra, hogy az elmúlt kilenc év tapasztalataival segítsük az IMF-et az új típusú gazdasági kihívások kezelésben” – fogalmazott.

Krisztalina Georgieva megválasztásával kapcsolatban Varga Mihály úgy vélekedett: az IMF-nek egy Európát, különösen Közép- és Kelet-Európát értő vezetője lett, aki nyitott szorosabb együttműködésre a térség országaival is.

Hangsúlyozta továbbá, hogy a magyar gazdaság kimagasló teljesítményében és lendületének tartós megőrzésében fontos szerepet játszanak azok a kormányzati intézkedések, amelyeknek köszönhetően folyamatosan nő a foglalkoztatottság, csökken a munkanélküliség, nőnek a bérek, bővül a fogyasztás és emelkedik a termelékenység, valamint a beruházások értéke – olvasható a közleményben.

(MTI)

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luisbathhelena
2019. október 20. 00:05
Mérőben mas ha mi adunk tanácsot mint ha az IMF :))))
Szvidrigajlov
2019. október 19. 23:24
Csak figyelek mennyi moslék komcsi-libsi fossa el itt az agyát a Mandin. Ne bízzák el magukat, még beverjük a nagy pofájukat!!
luisbathhelena
2019. október 19. 21:04
Mérőben mas ha mi adunk tanácsot mint ha az IMF :))))
olajfa1
2019. október 19. 18:49
Tényleg, úgy néz ki, hogy megváltozott az IMF hozzáállása Magyarországhoz!...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!