Idén is megrendezték a Debreceni Virágkarnevált

2019. augusztus 20. 12:06

A több millió szárazvirág és kiegészítő mellé egymillió szál friss dália érkezett Hollandiából.

2019. augusztus 20. 12:06

Augusztus 20-án a virágokkal feldíszített biciklisek hagyományos kerekezésével kezdődött meg az ötvenedik Debreceni Virágkarnevál.

A karneváli menetben 18 virágkocsit, 10 hazai és 17 külföldi művészeti csoportot láthatott a menet mintegy hat kilométeres útvonala mentén elhelyezkedő közönség. A virágkompozíciók tisztelegnek a több mint ezeréves magyar államiság és államalapító Szent István király előtt, köszöntik az életet adó új kenyeret, valamint felidézik a régi karneválok hangulatát. A virágkocsik elkészítéséhez a több millió szárazvirág és kiegészítő mellé egymillió szál friss dália érkezett Hollandiából, a friss virágok nagy részét keddre virradó éjjel tűzték fel a kocsikra – mondták el a szervezők az MTI-nek.

A kompozíciók felvonulását ezúttal is a Debrecen címerét és a Szent Koronát bemutató kocsik nyitották meg. A Szent Koronát és a Szent László legendáját bemutató virágkocsikat korábban Csíksomlyón, a pápalátogatás idején már láthatta a közönség – jelezte az MTI-nek Bódor Edit főszervező. Debrecen testvérvárosai közül a németországi Paderborn, a japán Tojama, valamint Nagyvárad önálló kompozícióval mutatkozott be. Közös kocsit készített Hajdú-Bihar és a romániai Bihar megye is, nyolc virágkocsit pedig a Debrecenbe települt multinacionális cégek készítettek el.

Bódor Edit, a virágkarnevál főszervezője elmondta azt is: a karneválra Belgiumból, Hollandiából, Horvátországból, Indonéziából, Japánból, Kolumbiából, Németországból, Olaszországból, Oroszországból, Romániából, Spanyolországból, Tajvanról, Törökországból és Ukrajnából érkeztek művészeti csoportok. A tíz magyarországi együttes mellett 17 külföldi vonult fel a virágkocsik között a Nagyállomástól induló, a Nagytemplom mellett elhaladó és a Nagyerdőbe tartó karneváli menetben.

Kedden délután a Nagyerdei Stadion rendezvényterén közelről is megtekinthetik az érdeklődők a feldíszített virágkocsikat és a kiállított oldtimer autókat és motorokat. Este a stadionban az ország legnagyobb arénashow-ját rendezik meg kétezer fellépővel. A húszezres stadionba minden jegy elővételben elkelt – közölte Bódor Edit.

A augusztus 20-ai karneváli programsorozat este az Egyetem téren tűzijátékkal és Kiscsillag-koncerttel fejeződik be. A virágkocsik közül öt Nagyváradra indul, de most első alkalommal az Érmellék valamennyi magyarlakta településén is megállnak egy-egy órára, hogy a helyiek is részesei lehessenek a virágünnepnek. A többi virágkompozícióz augusztus 21-én a ráadáskarnevál esti felvonulásán ismét láthatja majd a debreceni közönség.

(MTI)

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Almassy
2019. augusztus 21. 04:20
Erdő Péter! Pápa akar(sz)tál (volna) lenni! Langyosokat kiköpi az Isten!
Phötön
2019. augusztus 20. 21:44
Képek: https://www.google.com/search?q=Debreceni+Vir%C3%A1gkarnev%C3%A1l&tbm=isch&source=hp&sa=X&ved=2ahUKEwiUj-2dmpLkAhXDna0KHe48A0kQsAR6BAgJEAE&biw=1344&bih=680
Felicita
2019. augusztus 20. 20:18
Csalódás. A virágkocsik lehetnének trendibbek. Végignézve az elmúlt évek képeit, ugyanilyen kutyusok voltak 2017-ben, és delfinek egyik évben. Ma a kislányok megőrültek volna egy Jégvarázsért, Olafért, aki a hőségbenhógolyójat dobál, vagy a fiúk egy minecraft-os kocsiért. Haladni kéne a korral. A táncosokról csak az a véleményem, hogy nem csak a zsűri előtt kellene szórakoztatni. A fesztivál arról szól, hogy folyamatosan mozog valaki. Lehangoló azt látni, hogy állnak és állnak és várnak. Mi pedig nézzük a semmit
Felicita
2019. augusztus 20. 20:18
Csalódás. A virágkocsik lehetnének trendibbek. Végignézve az elmúlt évek képeit, ugyanilyen kutyusok voltak 2017-ben, és delfinek egyik évben. Ma a kislányok megőrültek volna egy Jégvarázsért, Olafért, aki a hőségbenhógolyójat dobál, vagy a fiúk egy minecraft-os kocsiért. Haladni kéne a korral. A táncosokról csak az a véleményem, hogy nem csak a zsűri előtt kellene szórakoztatni. A fesztivál arról szól, hogy folyamatosan mozog valaki. Lehangoló azt látni, hogy állnak és állnak és várnak. Mi pedig nézzük a semmit
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!