A kormány újabb négy megyére terjeszti ki a munkaerő-piaci reformprogramot

2019. július 07. 09:17

Újabb négy megyére terjeszti ki a kormány júliustól a munkaügyi hivatalok hatékonyságát növelő programot – közölte Varga Mihály, aki beszélt a kelet-magyarországiak munkához juttatásáról is.

2019. július 07. 09:17

A teljes foglalkoztatás elérése érdekében a kormány júliustól újabb négy megyére, Csongrádra, Békésre, Somogyra és Baranyára is kiterjeszti a munkaügyi hivatalok hatékonyságát növelő reformprogramot – jelentette be Varga Mihály.

A pénzügyminiszter az MTI-nek elmondta: a tavaly augusztusban indított program eredményes, eddig több mint 21 ezer ember munkába állásához járult hozzá a keleti országrészben, amelynek köszönhetően folyamatosan csökken az álláskeresők és a közfoglalkoztatottak száma.
 A miniszter hangsúlyozta: a kormány célja, hogy a magas munkaerő-keresleti igényt a még meglévő munkaerő-tartalékkal, főként a közfoglalkoztatottakkal, az inaktívakkal és álláskeresőkkel töltse be.

Elmondása szerint az eddigi eredmények jól jelzik, hogy a vállalati kapcsolattartás erősítésével és a hatékonyabb kiközvetítéssel nagyobb arányban vonható be a munka világába a rendelkezésre álló munkaerő-tartalék.

Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyében a programnak köszönhetően duplájára nőtt a sikeres kiközvetítések száma az egy évvel korábbihoz képest. A második ciklusban sorra kerülő Nógrád, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyében az utóbbi hónapok tapasztalata alapján több mint 80 százalékkal többen találtak munkát. A mostani bővítéssel összesen már tíz megyében zajlik a program – összegezte.

A munkanélküliségi arány mellett a tartós munkanélküliség időtartama is folyamatosan csökken Magyarországon – mutatott rá Varga Mihály. Hozzátette, hogy ezt a folyamatot tovább segítheti a reformprogram, hiszen az így elhelyezkedők 96 százaléka három hónap elteltével is munkaviszonyban állt.

A legfrissebb adatok szerint a munkanélküliségi ráta is fokozatosan csökken, már 3,4 százalékra süllyedt, ami a negyedik legalacsonyabb az Európai Unióban. A cél, hogy a meglévő, közel félmilliós munkaerő-tartalék aktivizálásával a munkanélküliség szintje tovább csökkenjen, és megvalósuljon a teljes foglalkoztatottság Magyarországon – hangsúlyozta a pénzügyminiszter.

(MTI)

 

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2019. július 07. 16:57
Kevés szakmunkáson kívül csak biorobotokat keresnek a gyárakba komolytalan fizetésért, amiből még szállásra sem telik. Ezért kell közelről beszerezni a munkaerőt vagy munkásszállót építeni, ami viszont szintén költség és hát ugye a munkáltatók bármire hajlandóak azért, hogy munkaerőhöz jussanak. Csak pénzbe ne kerüljön!
balbako_
2019. július 07. 11:55
Helyes!
Az ajtónak támaszkodni tilos
2019. július 07. 10:39
Varga egy zseni
ráadás-éve
2019. július 07. 09:51
Minden bürokratikus reform növeli a bürokráciát. Úgy tudtam, hogy a mukanélküliség 1-2 évvel ezelőtt 2,9%-on állt. Most pedig 3,4%?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!