Az Ab-hez fordul az ellenzék az MTA kutatóhálózata miatt

2019. július 08. 15:17

Egy hét alatt összegyűjtötték a megfelelő számú aláírást.

2019. július 08. 15:17

Hétfői felszólalásában Hiller István, az MSZP országgyűlési képviselője bejelentette: az ellenzéki és független képviselők között összegyűlt a megfelelő számú aláírás, így az MTA kutatóhálózata kapcsán egy hete elfogadott törvény ügyében az Alkotmánybírósághoz fordulnak.

Ezért döntöttek

Ismeretes, július 2-án az Országgyűlés új szervezeti és finanszírozási modellt hozott létre a kutatás-fejlesztési és innovációs ágazat számára. A képviselők 131 igen szavazattal, 53 nem ellenében és három tartózkodás mellett fogadták el az innovációért és technológiáért felelős miniszter előterjesztését.

Palkovics László a javaslat országgyűlési vitájában elmondta, a változtatások célja Magyarország versenyképességének növelése, a hatékonyabb működés és az egységes, teljesítményalapú forráselosztás feltételeinek megteremtése.

Jön a ELKH

Az elfogadott törvénymódosítások eredményeként az MTA kutatóintézet-hálózatának működtetése átkerül az újonnan létrejövő Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz (ELKH). A kormány szándékai szerint ez a lépés a kutatóintézet-hálózat alapkutatási eredményeinek nagyobb arányú és hatékonyabb hasznosulásához vezet majd.

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tehetős Totó
2019. július 08. 17:22
Piftike! Azé' Mucufkával kipróbáltad volna a szívágyat, ugye?
Berecskereki
2019. július 08. 17:22
A balliberálisok 2010 előtt még bírálták az MTA-t és véleményük szerint " Az MTA-nak azon területeit, nem szolgálják közvetlenül a versenyképességet, a földdel kell egyenlővé tenni," "Kóka János gazdasági miniszter 2005. április 2-án kemény kritikát fogalmazott meg a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA) szemben: – Az MTA-nak azon területeit, amelyek nem szolgálják közvetlenül a versenyképességet, a földdel kell egyenlővé tenni, mert csak porosodó iratokat gyártanak – mondta. A gazdasági tárca később közölte: a miniszter szavainak az a helyes értelmezése, hogy kár finanszírozni az MTA hálózatának azokat a részeit, amelyek nem a versenyképességet szolgálják. Később a szabadalmak alacsony száma miatt is kritikát fogalmazott meg az SZDSZ-es tárcavezető. Az adófizetők pénzén finanszírozunk ötleteket, de nem segítjük, hogy azokból az ország számára hasznos termékek legyenek – jelentette ki. Hiller István szocialista oktatási miniszter az MTA 2007. évi rendes közgyűlésén felszólalva diplomatikusabb stílusban, de megerősítette: „nélkülözhetetlen, hogy az Akadémia áttekintse a kutatás, a kutatásfejlesztés és a gazdaság kapcsolata erősítésének szükségességét”. Forrás: https://magyarnemzet.hu/belfold/a-baloldal-regen-kemenyen-biralta-az-akademiat-6521300/ Az MTA egyik része sem lett a "földel egyenlővé" téve, hanem két nagy önálló intézménnyé került átszervezésre. Az MTA-nál marad amiért létrehozták. Így nem szűnt meg, maradt a humán terület és külön szervezet jött létre azokra a kutatásokra, amelyek azt a célt szolgálják, amelyről az idézetben Kóka János beszélt és közvetve Hiller István is megerősített. Érdemes elolvasni a az MTA honlapján lévő német elit Orbán Viktornak írt levelét - https://mta.hu/mta_hirei/a-nemet-tudomanyos-szervezetek-vezetoi-elhatarolodtak-palkovicstol-orban-viktornak-kuldott-levelukben-109869 - amelyben hemzsegnek a csúsztatások, feltételezések, az önös célok.
Hortobágyi Zoltán
2019. július 08. 17:13
Nézzük ! Városi kurírVárosi Kurír KERÍTÉSEN INNEN KERÍTÉSEN TÚL GÉPNARANCS BLOGBAZÁR BULVÁR BRÜSSZELI HÉTKÖZNAPOK VOKS 2019 Kezdőlap Gyorshír Bencsik Gábor különvéleménye gender-ügyben – nem kapta meg az itinert, vagy elkezdett... bencsik-andras GyorshírKerítésen innenKiemelt hírek Bencsik Gábor különvéleménye gender-ügyben – nem kapta meg az itinert, vagy elkezdett gondolkodni? Írta: Városi Kurír - 2018.08.102 0 Facebook Twitter Pinterest Email Print A jövőben nem indulhat képzés társadalmi nemek tanulmánya szakon – ezt a kitételt is tartalmazza az a rendeletmódosító előterjesztés, amelynek véleményezésére a nyári szabadságolások idején mindössze 24 órát kaptak az egyetemek – adta hírül a a hvg.hu. A jogszabálymódosítás tervezetét az Emberei Erőforrások Minisztériuma és az igazságügyi tárca jegyzi. Bencsik emberemlékezet óta először nem ért egyet A módosítás mindössze két magyar egyetemet érint, genderszakon ugyanis mesterképzés csak az ELTE-n, illetve a CEU-n van. Utóbbinál a rendelet a magyar diplomát adó képzésre vonatkozik, az amerikaira nem. Bencsik Gábor, aki Orbán és a Fidesz nagy csodálójának számít, különvéleményt fogalmazott meg közösségi oldalán. “Ne legyen igaz a hír! Ha igaz a hír, akkor most eljött a pillanat, hogy a kormány politikáját támogató nemzeti keresztény konzervatív értelmiségiek megvédjék a kormányt saját rossz döntésétől.” Nem irigyeljük, a soron következő Bayer életmű Echo TV-beli felvételén minden bizonnyal megkapja ezért a magáét. A „gender studies” képzés már jó ideje szálka a kormány szemében
Tiszafa
2019. július 08. 17:09
Én is mondom 'má a Magyar Népnek, hogy finanszírozzon már míg meg nem döglök, oszt majd agyalok valamin, aminek semmi hasznát nem lehet venni, mondjuk a 'pontra merőleges' matematikai tételen. Joó?? Lényeg, hogy dőljön a lé! Hogy egy kalap szart nem ér a munkám, hogy semmi társadalmi haszna nincs? Na és? Nekem az az élethosszig tartó magas fizetés az JÁR!! Mert én liberális kommunista vagyok! Nem pedig egy mucsai.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!