Politológus: Olyan uniós vezetőre van szükség, aki érti Közép-Kelet-Európa problémáit

2019. június 30. 13:10

Ha nem néppárti elnökjelöltje lesz az Európai Bizottságnak, akkor azt az Európai Néppártnak a saját tagjai számára „nagyon meg kell magyaráznia” – mondta Galló Béla politológus.

2019. június 30. 13:10

Az Európai Uniónak olyan vezetőre lenne szüksége, aki érti Közép-Kelet-Európa problémáit – mondta Galló Béla politológus az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.

Közölte, térségünk problémáit évszázadokon keresztül nem értették a nyugatiak. 

Galló Béla szerint Frans Timmermans bizottsági elnöki jelölése nem lenne jó a régiónak. A politológus Michel Barnier megválasztását tartaná a legjobb megoldásnak, mert ő egyrészt tagja az Európai Néppártnak, másrészt francia származású, így a franciákat is maga mögé állíthatná, valamint tapasztalt európai politikus.     

Hangsúlyozta: ha nem néppárti elnökjelöltje lesz az Európai Bizottságnak, akkor azt az Európai Néppártnak a saját tagjai számára „nagyon meg kell magyaráznia”.

A politológus a műsorban a budapesti ellenzéki főpolgármester-jelölti előválasztásról szólva azt mondta: a magyar ellenzéki pártok egyetlen dologban értenek csak egyet: az „Orbán-fóbiában”. Ez azonban szerinte nem elégséges feltétele egy sikeres ellenzéki politizálásnak. 

Hozzátette, az előválasztással nagy tömegeket nem tudtak megszólítani az ellenzéki pártok, amelyek legnagyobb problémája, hogy „aszfaltpártok”: a városokban és Budapesten erősek, vidéken azonban egyik sem tud jelentős erőt felmutatni.

(MTI)

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pemete jakab
2019. június 30. 22:37
"Politológus: Olyan uniós vezetőre van szükség, aki érti Közép-Kelet-Európa problémáit" A politikusok nem problémákat értenek, még kevésbé megoldanak, hanem problémákat generálnak.
Pelso j.
2019. június 30. 20:44
Miféle értés. megértés? Hát nem képes a Nyugat megérteni, ha néhány hazug bálvány Kelet és Közép Európában hülyének nézi a népét és fosztogatja a saját országát?
vizesnyolcas
2019. június 30. 17:44
A Kelet-Közép-Európát értem, de mi a fasz az a Közép-Kelet-Európa? Talán Belorusszia?
zolizolizoltan
2019. június 30. 16:45
Barnier esélye igencsak megnövekedett. Úgy tűnik, Orbán ezt előre látta, ezért küldte ki hozzá Trócsányit tárgyalni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!