Bizottság: Nincs vizsgálat a babaváró hitelprogram ügyében

2019. május 11. 20:32

Az Európai Bizottság azt közölte: nincs folyamatban vizsgálat, és a Bizottság nem fogalmazott meg semmiféle hivatalos álláspontot a babaváró hitelprogram ügyében.

2019. május 11. 20:32

Miután a Magyar Nemzet arról írt: versenyjogi aggályai vannak Brüsszelnek a magyar kormány által bevezetett babaváró támogatással kapcsolatban, Ricardo Cardoso, az Európai Bizottság versenypolitikai szóvivője azt közölte az Index megkeresésére: nem a Bizottság kezdeményezett párbeszédet, hanem a magyar hatóságok fordultak az Európai Bizottsághoz a babaváró hitelprogram ügyében.

Cardoso szerint nincs folyamatban vizsgálat, és a Bizottság nem fogalmazott meg semmiféle hivatalos álláspontot az ügyben. A Bizottság gyakran kapcsolatba lép a tagállamokkal az olyan intézkedések megvitatására, amelyek állami támogatást jelenthetnek.

Hogy a magyar hatóságok miért is fordulhattak hozzájuk, azt a bizottsági szóvivő azzal magyarázta: az állami támogatásra vonatkozó uniós szabályok lehetővé teszik a tagállamoknak, hogy szabadon támogassák az általuk jónak látott társadalmi célokat és polgáraikat, és ne sérüljön a verseny sem – közölte az Index a Bizottság illetékesének válaszát.

Összesen 103 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
áfonya
2019. május 12. 18:01
Tizedik körmös elvtárs. Manfred Weber arról beszél, harcol a korrupció ellen, de saját magának összetrükközött 125 milliót Origo2019.05.12. 14:38 Az Európai Bizottság elnöki tisztjét egyre haloványabb esélyekkel megszerezni próbáló Manfred Weber legutóbb Athénban programot hirdetve a korrupció elleni harc fontosságáról is beszélt. Mindeközben az elmúlt években trükkös eszközökkel, ravaszkodva, joghézagokat kihasználva zsebre vágott legalább 400 000 eurót, azaz hozzávetőleg 125 millió forintot - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Lényegét tekintve saját magától bérel irodát, egy alsó-bajorországi faluban álló családi házában.
totyalaci
2019. május 12. 12:38
A FIDESZ beemelte a kabátlopási ügyet a kampánytechnikájába. Már senkit nem érdekel, hogy az egész egy hazugság volt. Csak arra volnék kíváncsi, hogy felelősnek mondott politikusok hogy tudnak felülni egy álhírnek? Csak egy magyarázat van: együtt találták ki.
Mia szösz
2019. május 12. 10:02
"a Bizottság nem fogalmazott meg semmiféle hivatalos álláspontot az ügyben. A Bizottság gyakran kapcsolatba lép a tagállamokkal az olyan intézkedések megvitatására, amelyek állami támogatást jelenthetnek." Dodonai nyilatkozat. Csak az nem derül ki belőle, hogy - milyen sorrendben, milyen lépések "történtek" a tagállam ill. annak részéről(???)-képviselőjétől(???)-megbízottjától(???)-Illetékesétől(???) és a Bizottság között, - mi köze van a Bizottságnak a tagállam szociális vagy népességpolitikai intézkedéseihez - akármit is jelent-HET-nek azok, - és milyen alapon fogalmaz meg a Bizottság a fentiekkel kapcsolatban bármilyen HIVATALOS álláspontot. És ha megfogalmaz? Na és! (idézet egy klasszikustól). Vagy akkor a családokat támogató Magyarországot megint egyszer kipenderítik az elit klubból?
Mutimi
2019. május 12. 09:32
"Az Európai Bizottság azt közölte: nincs folyamatban vizsgálat, és a Bizottság nem fogalmazott meg semmiféle hivatalos álláspontot " Ez KIZÁRÓLAG a HIVATALOS, formális vizsgálat és álláspont hiányáról szól. Párbeszédről azonban ők is beszélnek. Akik ez alapján lehazugoznak bárkit, azok vagy olvasni nem tudnak, vagy az elemi logikai képességeknek vannak híján, vagy maguk állítanak tudatosan valótlant.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!