Debrecenben tüntet anyák napján Magyar Péter – övcsatos plakátokkal várták a helyiek
Kósa Lajos szerint erre a napra tüntetést szervezni „a normális gondolkodás teljes hiányát” jelzi.
A gyedjogosultság akkor adható át valamelyik nagyszülőnek, ha mindkét szülő – illetve egyedülálló esetén a szülő – dolgozik.
Több unoka után több nagyszülői gyed is igénybe vehető lesz január 1-jétől – közölte a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár egy csütörtöki budapesti idősklub-találkozón.
Novák Katalin a családvédelmi akcióterv időseket érintő részeit ismertetve azt mondta, jövőre a dolgozó szülők átadhatják gyedjogosultságukat valamelyik – még nem nyugdíjas – nagyszülőnek.
A „munkaerőpiaci szempontból aktív” nagyszülők több unoka után több gyedet is kaphatnak, de egy időben csak az egyikük, tehát vagy a nagymama, vagy a nagypapa.
A gyedjogosultság akkor adható át valamelyik nagyszülőnek, ha mindkét szülő – illetve egyedülálló esetén a szülő – dolgozik. A gyed összegét ebben az esetben a nagyszülő fizetése alapján határozzák meg – mondta a családügyi államtitkár.
(MTI)