Miért szavaznak a nők a Fideszre?

2019. január 06. 15:30

Mit adott a Fidesz nekünk állampolgárokként, mit adott nekünk nőként gyakorlati érdekek mentén és mi az, amit mások nem adtak? Észre kell vennünk, hogy a nők nem kizárólag nőként szavaznak. Interjú.

2019. január 06. 15:30
Kováts Eszter

Mik azok az intézkedések Magyarországon, amitől egy nő úgy érezheti, hogy neki könnyebb?

A nőkre a kormányzat szeret a népesedéspolitika szolgálatában álló erőforrásként tekinteni, de ez alá rendelve azért történtek előremutató intézkedések. A Fideszben is tisztában vannak azzal, hogy abban a társadalmi rétegben, ahol több gyereket szeretnének, döntő fontosságú, hogy a nők szülés után vissza tudjanak kerülni a munkaerőpiacra. Ehhez például a munkáltatói ösztönzők, hogy vegyék vissza a kisgyerekes anyákat, vagy a gyed extra nagy segítség. Bár az is érdekes, hogy a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének 2018-as Demográfiai Portréjának megállapításai szerint 2016-ban ennek a támogatási formának a hatoda a férfiakhoz ment. Azt viszont már nem tudjuk, hogy vajon mindketten dolgoznak, és az apa után veszik fel a gyedet, vagy pedig az apa veszi fel a fizetést és a gyed extrát is, az anya pedig otthon neveli a gyereket mindenféle védettség és juttatás nélkül.

És ha nem gyereket nevelnek, hanem dolgoznak? A Nőügyek 2018-ból derült ki az is, hogy a munkaerőpiacon a nőket a kiszipolyozás, a túlórázás máshogy érinti, mint a férfiakat, hiszen döntő többségben a családban is ők végzik a gondoskodó szerepkört.

Pár héttel ezelőtt vitatkoztam egy konzervatív férfival, aki szerint az a tény, hogy sok nő szinte menekül a gyesre, jó érv amellett, hogy támogassuk a főállású anyaság intézményét. Én viszont azt gondolnám jó iránynak, ha valós választási lehetőségek lennének. Ne csak azért menjen el valaki gyesre, hogy elmeneküljön, mondjuk a 3 műszakból, hanem emberhez méltó munkakörülményei lehessenek és jó minőségű, elérhető bölcsődei ellátás, hogy ténylegesen eldönthesse, ő mit szeretne. Azt is érdemes megfigyelni, hogy azok, akik előtérbe helyezik a nők ügyeit, mennyire látnak túl a saját osztályukon. A jobb módúaknak még érdekük is az egyenlőtlenségek fenntartása, különben nem lehetne fillérekért kiszervezni a takarítást, az idősgondozást vagy a gyerekfelvigyázást.

A cikkben az alacsonyabb jövedelmű nők helyzetének javítását szolgáló intézkedések közé sorolják a közmunkát és a rezsicsökkentést is. Valóban jelenthetnek ezek reális segítséget?

Sok olyan dolog van, ami közvetlenül nem tartozik a családpolitikához, és nem is arról szól, hogy szüljenek a nők, mégis javítja az emberek életkörülményeit. Minden jogos kritika mellett azzal, hogy több a segélynél, a közmunka javít több százezer ember anyagi helyzetén. De ide tartozik a minimálbér nagyarányú emelése is, ez utóbbi ráadásul a bértáblán felettük lévő 5-10 százalékot is érinti, hiszen kikényszeríti a fizetésemelésüket.

Ezzel azért önmagában nem magyarázható, hogy ilyen sok nő szavazott a Fideszre áprilisban.

A kérdést többféleképpen meg lehet közelíteni: mit adott a Fidesz nekünk állampolgárokként, mit adott nekünk nőként gyakorlati érdekek mentén és mi az, amit mások nem adtak? Észre kell vennünk, hogy a nők nem kizárólag nőként szavaznak, számos más társadalmi-politikai hatás is befolyásolja őket döntésükben. Ráadásul az emberek szavazatait még csak nem is pusztán materiális szempontok vezérlik: a Fidesz-szavazó is ugyanabba a kórházba megy be, ugyanazt az oktatási rendszert veszi igénybe, ugyanúgy interneten kommunikál az elvándorolt családtagjaival, mint bárki más, vagyis látja a problémákat. Ők ennek ellenére is a Fideszre szavaztak. Sokféle magyarázat létezhet, talán az egyik, hogy a kormányzóképesség és a valamiféle bizonyosság-kiszámíthatóság még mindig jobb annál, mint amit az ellenzéki káosz fel tudott mutatni.”

Összesen 90 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fogas paduc
2019. január 07. 13:43
Ha én nő lennék, akkor pl az ilyenek miatt biztosan nem szavaznék a ballibbantakra. Mindazonáltal az anyaság nem egy primitív létezési forma, sokkal inkább a társadalom számára az egyik legfontosabb érték, lévén enélkül ugye nem lenne társadalom.... Mondhatni, hogy mindennek e körül kell forognia. Az ennek az ellenkezőjének az elterjesztése ballibbant propaganda eredménye, mint pl anno az is az volt, hogy a szoptatás egy primitív szokás.....
llnnhegyi
2019. január 07. 13:29
Azért szavaznak a nők Orbán Viktor miniszterelnök úrra, mert: O1G Jó, kicsit durva, bocs. -:)))
Agnieszka
2019. január 07. 11:33
Az, h. minden nö, hacsak lehetséges, vállaljon legalább két gyermeket, egy nagyon fontos cél, gazdaságilag, érzelmileg, mindenképpen. Engem, szemény szerint, lenyűgöz, h. államilag akarnak segíteni mindhárom lehetséges alap állású stratégán. 1. Karrier plusz gyerek: jó és kiterjedt közösségi gyermek ellátás a jelenlegi juttatásokat kiegászítve, 2. kisebb karrier plusz gyerek: ellátás plusz pénz, h. ez lehetséges legyen, rugalmasabb foglalkoztatási formák, 3. "csak" család: komoly pénzjuttatás segítségként. Minden család más, más célokkal, esetleg eltérő tehetségű, munkabírású házastársakkal. Igazság személyi célokra, lehetőségekre szabva, ez szerintem nagyon jó. Én még vittem karonülőt és babakocsist buszon bölcsődébe, igaz, nem sokat, mert nagyon sokat voltak betegek szegénykék. Útáltak is emiatt rendesen a munkahelyemen, ma az első két hét után kiraknának. A legkisebb fiamat a bátyja, aki már nem egyszer egyedül ment óvodába, és az óvónők tudták, mennyire megbízható, nemegyszer, már iskolásként hazahozta, h. ne kelljen sokáig bentmaradnia. Több gyerekkel a teljes munkaidős állás, közlekedéssel ,eléggé rémálom szerű tud lenni. Jó, h. ez ma már a múlt. A gyerekek, szerencsére, NEM érezték annyra rossznak, mert a három közül csak egy lett kétgyermekes, a többi több, én pedig, ha van, amit bánok, h. nem lettek többen, öt gyerek mellett már nem tudtam volna dolgozni és az tényleg mélynyomor lett volna tisztes szegénység helyett. Egyébként nagyon boldog voltam a négy kicsi gyerekemmel, de később a nagyobbacskákkal is. Hát, ez a mai viszonyokhoz képest elég nagy különbség.
Megtalálta
2019. január 07. 11:02
"Érdemes átgondolni azt is, hogy Magyarországon csak az jut vezető pozícióba, politikában és azon kívül, aki képes napi 16 órát az ügynek áldozni. Ki az, aki hajlandó feladni ezért a magánéletét, a hobbiját, vagy akár a gyerekeit? Jelen körülmények között a nők közül biztosan kevesen." Aztaq. Ezek betegebbek, mint gondoltam.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!