Matolcsy György nem megy el a költségvetési bizottságba

2018. július 02. 11:51

A jegybank elnöke nem tesz eleget Varju László meghívásának.

2018. július 02. 11:51

A jegybank elnöke a törvény szerint az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtt számol be munkájáról, ezért Matolcsy György nem megy el a költségvetési bizottság szerdai ülésére, amelyen a bizottság elnöke kezdeményezte a jegybankelnök meghallgatását.

A jegybank közleménye szerint az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnöke, Varju László (DK) a jegybanktörvény ismerete nélkül, kizárólag politikai haszonszerzés céljából kezdeményezte a költségvetési bizottság összehívását, miközben a jegybanktörvény egyértelműen kimondja, hogy az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása.

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a jegybanktörvény értelmében az MNB elnöke rendszeresen beszámol az Országgyűlés plenáris ülésén, valamint minden esetben eleget tesz a gazdasági bizottság üléseire szóló meghívásnak. Az elfogadásra váró jövő évi költségvetéssel kapcsolatban a stabilitási törvény értelmében a Költségvetési Tanács elnöke jogosult beszámolni a költségvetési bizottság előtt – tették hozzá.

A bizottság szerdai ülésére szóló meghívóban a testület ülésének első napirendi pontjaként szerepel a jegybankelnök tájékoztatója a forint tartós gyengüléséről, ennek költségvetési politikára gyakorolt hatásáról és a Magyar Nemzeti Bank ezzel kapcsolatos terveiről.

A Demokratikus Koalíció múlt heti közleménye szerint a forint árfolyamának drasztikus emelkedése a 2019. évi költségvetés megalkotását is befolyásolja, jelentős bizonytalanságot visz a költségvetési tervezésbe, ami viszont az Országgyűlés hatásköre. Varju László ezért tartja indokoltnak, hogy a bizottság első kézből tájékozódjék a monetáris folyamatokról, az MNB elnöke tájékoztassa a testületet az árfolyam várható alakulásáról, ennek a költségvetési politikára gyakorolt hatásáról és a Magyar Nemzeti Bank terveiről.

(MTI)

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pitypang1125
2018. július 02. 15:12
Kár-kár-kár!!!
zakar zoltán béla
2018. július 02. 14:08
APRÓ -DOBREv ÉCSER
Berecskereki
2018. július 02. 13:09
Azt el tudom hinni, hogy Varnyú úr nem ért a pénzügyekhez, de azt már nem, olvasni sem tud. Az MNB honlapján fenn van az MNB közleménye a forint árfolyamával kapcsolatban. A portfolio.hu és a privatbankar.hu pedig rendszeresen foglalkozik a témával. Arról már nem is beszélve, hogy a párt elnöke a volt miniszterelnök akinek gyakorlati tapasztalata is van. Igaz, csak abban, miképpen kell egy országot a csőd szélére juttatni.
Sárkány
2018. július 02. 12:41
- a forint árfolyamát alapvetően nem az MNB befolyásolja - 2010 óta jelentősen csökkent a deviza kitettségünk, ami azt jelenti, hogy a Gyurcsányék féle, devizában törlesztendő adósságunk miatt volt komoly szívás, ha a forint gyengült - a forint gyengülése jót tesz az exportnak így rövid távon, gazdaság élénkítő hatású... - akik külföldön költenek forintot, azoknak persze szívás, de akik külföldön keresnek pénzt, azoknak szintén több jut a forint gyengülésével... - 2010-ben jellemzően már inkább 300 körül járt az euro,
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!