Közösségi robogómegosztó szolgáltatás indul Budapesten

2018. május 31. 18:03

Első lépésként 50 elektromos robogóval indítják a környezetbarát közösségi közlekedést.

2018. május 31. 18:03

Elektromos robogókra épülő közösségi közlekedési rendszer indul a nyáron Budapesten, a robogómegosztó szolgáltatás bevezetését az E.ON Hungária Zrt. támogatja egy magyar startup vállalattal közös együttműködésben – közölte az E.ON csütörtökön az MTI-vel. A közlemény idézi a szolgáltatást üzemeltető Blinkee.city Kft. ügyvezető igazgatóját, aki közölte, első lépésként 50 elektromos robogóval indítják a környezetbarát közösségi közlekedést. Varsányi Tamás hangsúlyozta, hogy tavaly Lengyelországban indult blinkee.city szolgáltatás, amelyhez az idén több ország is csatlakozik. 

A szolgáltatás informatikai hátterét fejlesztő lengyel márkatulajdonoshoz franchaise-szerződéssel csatlakoztak, a robogómegosztás bevezetéséhez és népszerűsítéséhez kapnak segítséget az E.ON-tól. A közlemény szerint a feltöltött járművek 60 kilométer megtételére alkalmasak, vezetésükhöz legalább 6 hónapos AM kategóriás jogosítvány szükséges. A szolgáltatás mobilalkalmazáson keresztül vehető igénybe. A robogókat percenként 49 forintért, diákkedvezménnyel 41 forintért lehet használni, a parkolás 6 forint egy percre. 

A közlemény hangsúlyozza, hogy a környezetkímélő robogók csökkentik a légszennyezettséget, a zajterhelést és a forgalmi dugókat, felgyorsítják és költséghatékonyabbá teszik a városi közlekedést. A járművekkel Budapesten belül bárhova el lehet jutni és a városon belül bárhol le is állíthatóak – írták. Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Zrt. igazgatósági tagja a közlemény szerint kiemelte, hogy a vállalat szolgáltatásai a gyakorlatban is megjelenítik a fenntarthatóságot. 

Az MTI kérdésére az E.ON azt közölte, hogy a támogatásuk mértéke és feltételei üzleti titok. Attól azt várják, hogy ösztönözze az elektromos közlekedés terjedését, amelyhez az E.ON évek óta számos szolgáltatást biztosít. 

(MTI)

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pemete jakab
2018. június 01. 19:53
"Közösségi robogómegosztó szolgáltatás indul Budapesten" Az elsőt már meg is osztották. Valaki a kereket kapta, más a kormányt vagy az ülést.
gorky53
2018. június 01. 06:58
egy hónap alatt a felét ellopják fogadnék rá
Megtalálta
2018. május 31. 19:38
"vezetésükhöz legalább 6 hónapos AM kategóriás jogosítvány szükséges. " B jogsi már nem is jó ezekhez?
Akitlosz
2018. május 31. 18:59
Egy robogó mitől közösségi közlekedés? Mekkora közösség fér rá, ráadásul szabályosan?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!