Kásler: A demográfiai helyzet javításán kell dolgozni

2018. május 14. 18:08

A jelenlegi demográfiai trend megfordítása és a munkaalapú társadalom építése az Emmi célja – mondta Kásler Miklós az Országgyűlés népjóléti bizottságában hétfői meghallgatásán.

2018. május 14. 18:08

A jelenlegi demográfiai trend megfordítását, a munkaalapú társadalom építését, a nemzeti identitás erősítését és a felnövekvő generációk fizikai, szociális és lelki biztonságát emelte ki a megvalósítandó elképzelések közül az Emberi Erőforrások Minisztériuma élére jelölt Kásler Miklós az Országgyűlés népjóléti bizottságában hétfői meghallgatásán.

A kiemelt célok között említette, a családok támogatását, a gyermekvállalás ösztönzését. A gyermeknevelés differenciált támogatását szintén kiemelt célként jelölte meg. Fontosnak nevezte, hogy a munka ne akadályozza a gyermekvállalási kedvet, és ehhez – véleménye szerint - számos jó kormányzati intézkedés született.

A kórházak adósságokról szólva azt mondta, struktúraváltás nélkül nem lehet a kórházi gazdálkodáson változtatni, de ez napirenden lévő kérdés – tette hozzá, és szintén napirenden lévőnek mondta a magán- és állami egészségügyi ellátás viszonyát, az orvoshiány leküzdésére pedig a szabadfoglalkozású orvosi státuszt szeretné bevezetni. 

Egészségügy

Az egészségügyről szólva Kásler Miklós azt mondta, kiemelt célként kell kezelni a népegészségügyet, amelyhez pontos struktúra, terv, feladat és a felelősség meghatározás szükséges, és alapvető fontosságúnak tartja az országos intézetek megerősítését is. A miniszterjelölt szerint szükség van az alapellátás viszonyrendszerének újragondolására és rendkívüli megerősítésére, ehhez kapcsolódóan a sürgősségi ellátás és mentés átszervezésére. Kiemelte továbbá, hogy minden feltétel adott a lakossági szintű vastagbélrák-szűrés elindításához, amely „néhány hét, egy-két hónap múlva elindulhat”. 

Szociálpolitika

A szociális gyermekvédelmemmel és a fogyatékosüggyel kapcsolatban azt mondta, a legfontosabb az emberhez méltó életkörülmények biztosítása, és segíteni kell az idősek tartós ápolását. Mint mondta, érvényesült a segély helyett munkát elv, fenntarthatóvá vált a felzárkózás, az emberek a saját munkájukból élnek és létrejött a munkaalapú család.           

A bizottság kilenc kormánypárti igen, és hat ellenzéki nem voks ellenében támogatta Kásler Miklós miniszteri kinevezését. Tartózkodó szavazat nem volt.

(MTI)

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
48gondolkodó
2018. május 15. 07:40
Hibátlan, tökéletes a közhely program! Már csak a megvalósítása hiányzik. Hát hajrá! A feltételek megvannak hozzá? Ez nem csak pénz kérdése. Nem könnyű ehhez embert találni, de miért nem rugja ki azonnal, ha látszik hogy valaki nem ért hozzá? (Persze ha csókos az más)
Bell & Sebastian
2018. május 14. 22:51
Ha kihúznák a zsidózást az NSDAP 25 pontjából, használható programot kapnának, amit még maga Orbán Viktor is felvállalhatna, a forrás megjelölése nélkül. Így meg plágium. Mindezt azért mondom, mert a túlnépesedés és erőforráshiány összekapcsolása a spekuláció üldözésével és 6 millió munkahely teremtésével - logikusnak tűnik. A több munkával megállítani a kihalást és kifosztást - ezzel szemben kurvára nem logikus.
Illieral
2018. május 14. 20:58
A duma a szokásos, jobbá tenni az egészségügyet, jobbá tenni az oktatást. Én megvárnám az első lépéseket. Mondjuk az tetszik, hogy ő legalább i meri mondnai, újra kell szervezni az egészségügyet, csak hát miből, illetve lesz e rá felhatalmazása?
KannibálTatárÚr
2018. május 14. 19:08
Mo.-n mintegy 130000 szülésnek kellene lennie évente ahhoz, hogy 10 millióan legyünk. Ha feltételezzük, hogy minden évjáratban 45000 szülőképes nő van, ez kb. három gyereket jelentene minden nőre. Teljesíthetetlen? (Ha Hollandiát vesszük alapul, Mo.-n akár 40 millióan is élhetnének).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!