Double Rise Fesztivál lesz Erdélyben

2018. május 04. 21:49

A szervezők a magyar könnyűzenei élet legnevesebb képviselőivel, népzenei és néptánc programokkal, színházi előadásokkal, közéleti beszélgetésekkel, könyvbemutatókkal és életmód udvarral várják a magyar közönséget a festői szépségű Székelykő lábánál, Torockón.

2018. május 04. 21:49

Harmadik alkalommal rendezik meg idén június 27. és 30. között a Double Rise Fesztivált Erdélyben. Az összművészeti fesztivált első alkalommal 2016-ban rendezték meg a Kolozsvártól mintegy hatvan kilométerre fekvő, Europa Nostra díjas Torockón. A Double Rise, azaz a dupla felkelés egy különleges természeti jelenségre utal, ugyanis az év egy bizonyos időszakában a hajnali napfelkelte során előbb eltűnik, majd a Székelykő hasadékában újra felbukkan a nap. „A páros napfelkelte, a település Európában egyedülálló értéknek számító épületei, a falubeliek vendégszeretete és a fesztiválozók, azaz a napfelkelők által teremtett hangulat egyedi atmoszférát kölcsönöz az eseménynek.” – jegyezte meg Gazdag Balázs, a fesztivál főszervezője.

Fesztivál a természetben

Az erdélyi fiatalok körében kiemelkedő népszerűségnek örvend a fesztivál, amit jól mutat, hogy tavaly már közel 25 000 látogató volt kíváncsi a napközbeni kulturális programokra és a hajnalig zsongó könnyűzenei helyszínekre. „Változás az előző évekhez képest, hogy idén a nagyobb nyüzsgéssel járó programoknak már nem Torockón, hanem egy, a település közvetlen szomszédságában található, külön erre a célra kialakított területen kerestünk helyet.” – jellemzi a „fesztiválfalut” Gazdag Balázs. 

A 2018-as nagyszínpadi program impozánsnak ígérkezik: délutántól kezdődő koncerteken 17 magyar zenekar szórakoztatja a nagyérdeműt, köztük olyan nevekkel, mint, a Quimby, a Tankcsapda, Lovasi András, az Irie Maffia, a Carbonfools, a Mary Popkids vagy a fesztivál idei himnuszát is jegyző hiperkarma. A fesztiválhimnusz egyébként a Napsütötte Rész címet kapta és az idén novemberre várható ötödik hiperkarma album címadó dala is egyben. A nagyszínpados fellépők mellett majd’ 50 népzenei és néptánccsoport, 40 dj, 3 színházi társulat, 6 komolyzenei koncert és slam poetry bajnokság gondoskodik arról, hogy egy percre se unatkozzunk június utolsó napjaiban. 

Székelykő, a „fekvő óriás” felfedi magát

A szervezők nem titkolt célja, hogy az eddigi törzsközönség mellett idéntől a teljes Kárpát-medencei magyarságot megszólítsák és bevezessék Erdély mondáinak, hagyományainak és természeti kincseinek világába. Ezért, az infrastrukturális fejlesztéseken túl (telekocsis együttműködés, a környező településekről indított buszjáratok), a környéket bemutató szervezett túrákkal, néptáncos és népzenei foglalkozásokkal, könyvbemutatókkal és művészeti kiállításokkal egészítik ki a programrendet. A fesztivál kezdetéig folyamatosan jegyakciók és játékok várják az érdeklődőket a Double Rise Fesztivál honlapján és közösségi média felületein.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
áfonya
2018. május 06. 03:58
Érvényt kell szerezni annak az 5000 szavazatnak mert az nagyon sok aktivista munkáját takarja és nem lehet ezt egy vállrándítással elintézni Felkérem a Fidesz vezetőit hogy érvényesítsék a törvényt és ha az nem elég világos és egyértelmű akkor tegyék törvényileg azzá mert ezt a hibát luxus elkövetni a Fidesz szimpatizánsok kárára.Továbbá a választási bizottság tagjainak kiosztott prémiumot kérem visszavonni mert nem végeztek jó munkát .ha ekkora törvény ismeret hiányából adódó hiba lehetett.
Nicolas
2018. május 06. 00:14
A nővéreim árat fizetnek az interneten 128 és 217 euró között óránként. 3 hónapig dolgozik, de a múlt hónapban 28497 eurót ért el, és csak pár óra van az interneten. ez az oldal ... >>>>>>>>>>>> https://goo.gl/yWNPyY
anegy_
2018. május 05. 10:25
Van erre a double rise -re magyar kifejezés!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Nekem ez unszimpi.
Sinistra
2018. május 04. 22:34
A csend a táj értéke. Ami itt történni fog, az környezetszennyezés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!