Vona esete Allahhal

Lapunk közölt egy videót, amin Vona Allahot élteti török fiatalok gyűrűjében. Vona Gábor tiltakozott, mondván, az Allah kifejezést pusztán annyit tesz, hogy Isten. Ezzel igazából, mint megírtuk, saját maga alól is kihúzta a talajt. 

Felmerül pár dilemma: az Index és a Válasz arról ír, hogy az Allah kifejezés arabul általában véve jelent Istent, és hogy az arab nyelvű keresztények és zsidók saját, bibliai Istenükre is használják ezt. Kétségkívül így van. 2014-ben „a malajziai bíróság megtiltotta a helyi krisztushívőknek, hogy Allahként utaljanak Istenre, mondván, az a muszlimok sajátja. A perben a katolikusok ügyvédei azzal érveltek, hogy az Allah elnevezés már az iszlám születése előtt létezett, és a Borneó szigetén élő, maláj anyanyelvű keresztények már évszázadok óta így hívják az Istent, de mindhiába”.

Ez a hír persze mindkét félnek szolgálhat munícióul: a muszlimok saját istenükre akarják szorítani az elnevezést, a keresztények viszont meg akarták tartani. 

Az Allah arabul általában véve jelent Istent, és számos vallás, felekezet a saját istenét jelöli vele. 

De. A török nyelv nem arab. A török saját, őseredeti szava istenre: Tanri, ez pedig rendszeresen használatos török nyelvű keresztény bibliákban is.

A muszlimok hitvallása, a shahada pedig így hangzik: „Tanúsítom, hogy nincs más isten csak Allah, és tanúsítom, hogy Mohamed az Ő küldötte.”

Nyilván az arabból érkezett a kifejezés a törökbe. A magát katolikusnak tartó Vona Gábor az adott videón török nemzetiségű, muszlim fiatalokkal beszélget. Ebben a kontextusban az Allah a közönség számára nyilvánvalóan a muszlimok istenét jelenti, azt az istent, akinek Mohamed a küldötte – és nem mondjuk azt, aki a zsidók számára küldi majd a megváltót, vagy az, akiről a keresztények azt tartják, hogy az egyszülött fiát adta értünk.

Vona azzal, hogy törökül Attilától való közös leszármazásunkat és Allah félését emlegeti a török muszlim közönségnek, nyilvánvalóan a közönség szimpátiájára, befogadására, elfogadására törekszik. Nem teológiai fejtegetésekbe kezd katolikusként az egyistenhívő vallások közötti hasonlóságokról és különbségekről, nem is Krisztus-hitéről tesz tanúvallomást. Azt valószínűleg nem fogadta volna olyan kitörő tapsvihar a török muszlimok körében. Az ünnep oka nyilvánvalóan az, hogy odament egy nyugati, európai politikus, és törökül Allahot emlegetve ölelné őket keblére. Ennyi a videófelvétel sztorija.

Ráadásul Vona Gábor korábban sem arról volt híres, hogy elhatárolta volna magát az iszlámtól. Sőt. Ismeretes a párt vezetőségének a flörtje azzal a metafizikai tradicionalizmusnak nevezett irányzattal, amely vallások állítólagos szétválása előtti őshagyományt keresgéli, élteti az egyiptomi fáraók abszolutizmusát, és több képviselője áttért a hindu vagy a muszlim hitre (például Vona egyik kedvence, René Guenon, aki szúfi misztikusnak állt, ami amolyan megtűrt eretnekség az iszlámon belül). Vagy emlékezetes, amikor a Jobbik a most épp tüntetéseket szétverő Iráni Forradalmi Gárdát akarta behívni a választások felügyeletére.

Vagy amikor Vonáék még az iszlámot tartották az emberiség megmentőjének. Vona akkor arról is beszélt az arab hírforrások szerint, hogy a személyes életére befolyással volt az iszlám.

A Jobbik körüli világnézeti katyvaszról pár éve is írtam:

Világos, hogy most a néppártosodás miatt most sok mindentől próbál megszabadulni a párt, de nehezen megy neki. 

Még 2013-ban arról írtam:

„Kettős kereszt és sámándob, kereszténykedés és pogány ezotéria, orosz orientáció és iszlám-rajongás: úgy tűnik, a Jobbik ideológiája maga a megvalósult multikulti. Most éppen Mohamed követői vannak a napirenden. Az iszlám az emberiség utolsó reménye – állítja Vona Gábor, a Jobbik magát római katolikusnak valló vezetője, aki Törökországban udvarolt a minap a muzulmán tesóknak. 

Mondhatnánk, hogy Vona udvariasságból és politikai opportunizmusból mondta a fentieket, de az udvariaskodáshoz épp elég lett volna Vona szövegének maradéka, muzulmán barátokról és testvérekről. Emellett ismert a Jobbik vonzalma az iráni gárda, mint a tiszta választások őrzője iránt; és 2010 decemberében is közölt a Barikád egy, a Jobbik honlapján olvasható eszmefuttatást Vona tollából az iszlámról. A törököknél egyébként Vona hangsúlyozta, hogy nincs kapcsolata Európa „iszlamofób” szélsőjobbos pártjaival, a Jobbik tehát úgy tűnik, a muzulmánok jóindulatának elnyerése érdekében büszkén elhatárolódik a kontinens többi radikális szervezetétől. Erős rés a Jobbik az Európa-erőd pajzsán! A Jobbik akár le is cserélhetné a jelképét, csak a vörös félholdat megtartva belőle.

Jöjjenek a kérdések! Vajon hogyan vélekedik a katolikus Vona az iszlám országokban élő keresztények szabad vallásgyakorlásáról (most nem az elméletben szekuláris török államra gondolok)? A rendpárti Vona mit gondol az európai muzulmán bevándorlók viselkedéséről? Arról, hogy Londonban egyes mecsetek környékéről elzavarják az embereket, mondván, ez már iszlám terület? Mit gondol a Svájci Néppárt kezdeményezte minaretellenes népszavazásról?

A barikádos eszmefuttatásban Vona kifejti: világlátását leginkább Schopenhauer, Nietzsche, Mircea Eliade, Rüdiger Safranski, Konrad Lorenz és Eckhart mester alakította. Jelenleg viszont kedvencei Hamvas Béla, Julius Evola és René Guenon. Egyszerre katolikusnak lenni és azt állítani, hogy gondolkodásunknak az egyébként valóban érdekeseket írogató (de szerintem kissé zavaros és szinkretista) Evola meg Guenon, szóval a metafizikai tradicionalisták nem a perifériáján, hanem egyenest a középpontjában állnak, hát, utal némi inkoherenciára.”

A Jobbik múltja nem segít abban, hogy tisztán lássunk, ezen kérdésekről most, annyi hajtűkanyar és menetrend szerinti damaszkuszi utak után épp mit gondol a párt vezetése. El lehet hinni, hogy ma már Vona próbál megszabadulni a múltja ezen árnyaitól. Azok viszont hosszúra nyúlnak.