Fidesz: Brüsszel sorozatlövést eresztett Magyarországra

2017. december 07. 15:15

„Soros György befolyása alatt lévő” Brüsszel „sorozatlövést eresztett” Magyarországra – közölte csütörtökön a Fidesz. Szerintük a jogi eljárásokat már nyíltan a politikai zsarolás és nyomásgyakorlás eszközeként használják.

2017. december 07. 15:15

A Soros György által befolyásolt Brüsszel „sorozatlövést eresztett” Magyarországra – közölte csütörtökön a Fidesz. A nagyobbik kormánypárt közleményében az Európai Bizottság döntésére reagált. Ezen döntés szerint az Európai Bírósághoz fordul az Európai Bizottság, a harmadik szakaszba léptetve ezzel egyszerre a civiltörvény, a felsőoktatási törvény módosítása, illetve a menekültkvóták elutasítása miatt Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárásokat. 

Három olyan ügyben támadta meg az Európai Bizottság Magyarországot, amelyek „mind Soros György érdekeit” szolgálják: a migránskvóták elutasítása, a „Soros-szervezetek” átláthatóságáról szóló és a „Soros-egyetem” törvényes működését előíró jogszabályok miatt.

Szerintük a támadás oka az, hogy Magyarország a „Soros-terv útjában áll”. A Fidesz közleményében arra kérte a kormányt: tegyen meg mindent, hogy megvédje a magyar embereket és a nemzeti érdekeket.

(MTI)

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
madarasi.abel
2017. december 07. 23:09
A gyerek meg kijön az iskolából, és pislog, amikor olyan bonyolult kifejezéseket hall, hogy: "magas hozzáadott érték". Mit is tehetne egy olyan országban, ahol egyesek szerint túl sok az egyetemista :)
madarasi.abel
2017. december 07. 23:08
Az emberek meg nyugodt szívvel döglenek meg a kórházban, mert a szobatárs is legalább egy színmagyar (vagy max cigány), nem egy migráncs.
madarasi.abel
2017. december 07. 23:07
Szerencsére nincs más bajunk, csak az ide küldött-küldvelészenesetleg migráncsok. A nemzőképes fiataljaink viszont most a rohadt Nyugatot szülik telibe a magyar zsenialitással, és eszük ágában sincs hazajönni. Ha a gyerek már iskolás lesz, akkor már biztosan nem is fognak. Ejj, ráérünk mi hazacsábítani őket, mert SOROS, meg MIGRÁNCS. Mondom én, a nemzetnek reszeltek. És ti még drukkoltok is ennek. gratula :)
madarasi.abel
2017. december 07. 22:58
hahahhaa
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!