Dublini reform: kijelölnék a migránsokról döntő országokat

2017. november 16. 15:55

Jóváhagyták – a magyar kormány által ellenzett – dublini szabályozás reformtervezetéről elfogadott tárgyalási mandátumot csütörtökön Strasbourgban.

2017. november 16. 15:55

Jóváhagyta csütörtökön az Európai Parlament (EP) plenáris ülése a testület belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE) által a dublini szabályozás reformtervezetéről októberben elfogadott tárgyalási mandátumot, s így ennek alapján kezdődhetnek majd meg az intézményközi egyeztetések, amint a tagállami kormányokat tömörítő tanács is kialakítja az álláspontját.

A LIBE október 19-én fogadta el a dublini menekültügyi rendszer reformjáról szóló jelentését, az EP pedig automatikusan ez alapján tárgyalt volna a tanáccsal és az Európai Bizottsággal. Később azonban a parlamenten belül aláírásgyűjtésbe kezdtek, és a megadott határidőn belül 88 képviselő szavazást kért a mandátumról, ezért a kérdés csütörtökön napirendre került a plenáris ülésen. A Fidesz-KDNP EP-képviselőcsoportjának tagjai is az aláírók között voltak. Szavazásra akkor kerül sor ilyen esetben, ha azt a 751 fős képviselőtestületen belül legalább 76-an kérik. A szakbizottság által elfogadott mandátumot 390 szavazattal, 175 ellenében, 44 tartózkodás mellett végül jóváhagyták Strasbourgban.

Cecilia Wikström svéd jelentéstevő a szavazás előtt kiemelte: „itt az ideje, hogy szolidaritási alapon végre olyan menekültügyi rendszert hozzunk létre közösen, amely véget vet a kaotikus körülményeknek és rendet teremt a kérdésben”„Az EP készen áll a tárgyalásra, és ezúton sürgetem a tanácsot, hogy alakítsa ki álláspontját. Szeretnénk minél hamarabb egy jól működő, ténylegesen új, európai menekültügyi rendszert létrehozni” – fogalmazott.

Molnár Csaba és Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció (DK) képviselői közös közleményükben tudatták, hogy igennel voksoltak, a friss közvélemény-kutatások szerint ugyanis „a magyarok több mint kétharmada európai és nem tagállami megoldást szeretne menekültügyben”. „A DK felháborítónak tartja, hogy a fideszesek szembementek a magyarok többségével, és a közös európai fellépés ellen szavaztak. Úgy tűnik, Orbánék nem tudnak a menekültekkel való riogatás nélkül élni, mert nem lenne ki ellen hergelniük a magyarokat a választási kampányban”  írták.

A LIBE tervezete értelmében minden tagországnak ki kellene vennie a részét a menedékkérők befogadásából. A jövőben nem az a tagállam lenne automatikusan felelős a kérelem elbírálásáért, ahol az érkező belép az EU területére, hogy ezen „frontországoknak” a jövőben ne kelljen aránytalanul nagy terhet vállalniuk. Ezen felelősség megállapításakor az érintettek és egy adott tagállam közötti kapcsolatok is számítanának, ezek hiányában egy fix elosztási kulcs segítségével jelölnék ki az illetékes országot a menedékkérők regisztrálása és biztonsági ellenőrzése után.

A magyar kormány határozottan elutasítja ezt a reformtervezetet, amelynek a szövege arra is kitér, hogy a szabályokat be nem tartó tagállamok csak korlátozottan férhessenek hozzá az uniós forrásokhoz.

(MTI)

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2017. november 17. 17:33
"Molnár Csaba és Niedermüller Péter,(...) tudatták, hogy igennel voksoltak, a friss közvélemény-kutatások szerint ugyanis „a magyarok több mint kétharmada európai és nem tagállami megoldást szeretne menekültügyben”. Milyen közvéleménykutatás szerint? Hazudnak reggel, délben este - folyamatosan. Brit tudósok kutatásai szerint aki DK-s, az genetikailag hazaáruló.
Hurka
2017. november 17. 14:27
Fel kell készülni a a magyar szöxitre.
Teringettét
2017. november 17. 10:57
Ezzel kapcsolatban egy dologra nagyon kíváncsi vagyok: A mi drága olájaink mégis mit fognak ahhoz szólni, hogy ezek a kényszerrel betelepített vadak alanyi jogon többszörös segélyt fognak kapni, mint ők? Mert ugye mostanában megint rohadtul divatba jött a felzárkóztatásukat, meg miegymást szóba hozni... Szóval, kedves czigájn honfitársaim! Nyilatkozzatok! ;)
Mich
2017. november 17. 09:33
Ez az EU Végének a kezdete...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!