Putyin: Magyarország megerősítette, hogy kész megvalósítani az atomerőmű-bővítést

2017. szeptember 01. 18:38

„Épp most voltam Magyarországon. Magyar partnereink megerősítették készségüket a projektjeink megvalósítására” – mondta Putyin a Projektorija elnevezésű tudományos-technikai diákfórumon. A paksi építkezés már jövő év januárjában megkezdődhet.

2017. szeptember 01. 18:38

 

Magyarország megerősítette szándékát, hogy folytatja a paksi erőmű Oroszországgal közös bővítési projektjének megvalósítását – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken a Projektorija elnevezésű tudományos-technikai diákfórumon. „Épp most voltam Magyarországon. Magyar partnereink megerősítették készségüket a projektjeink megvalósítására” – mondta Putyin a jaroszlavli rendezvényen.

Az orosz vezető hangsúlyozta, hogy Oroszország számos országban aktív a nukleáris energetika terén. „Világszerte fejlesztjük projektjeinket. És sohasem fukarkodunk. Nemcsak eladunk egy terméket, hanem egész iparágakat teremtünk: szakembereket készítünk fel, jelentős projekteket adunk át a helyi vállalatoknak, megosztjuk tudásunkat” – mondta Putyin. Mint mondta, ez Oroszország számára is lehetőséget nyújt a gyors fejlődésre. Hozzátette, hogy az orosz szakemberek megelőzik japán, amerikai és más országokból való kollégáikat.

Vlagyimir Putyin hétfőn a cselgáncs világbajnokság kezdetére látogatott Budapestre, s ez alkalomból tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnökkel. 

A RIA Novosztyi orosz hírügynökség hétfőn jelentette, hogy a Paks II projekt keretében a szentpétervári Szilovije Masini és a GE Hungary Kft. jelentkezett a paksi atomerőmű reaktorai turbina-berendezésének gyártására és szállítására kiírt tenderre. A GE Hungary Kft., a GE Hungary Kft. és az Alstom Power Systems konzorciumának vezetőjeként pályázott. A paksi erőmű új, ötös és hatos blokkjának fő kivitelezője, a Roszatomhoz tartozó ASZE orosz cégcsoport 770 millió euró értékben rendelte meg a turbinatermek fő és kiegészítő berendezéseinek gyártását és szállítását.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn jelentette be, hogy a jövő év legelején, januárban megindul az építkezés Pakson.

(MTI)

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
áfonya
2017. szeptember 03. 16:03
Megszületett az év összeesküvés-elmélete. Most sírjak vagy nevessek? Tudjátok mit? Röhögök mint egy boldog paci! :D Van itt minden „törvénytelen atomalku”, „felcsúti családi rezidencia”, „Putyin cár előtt tett hűségeskü” emlegetése, majd Hargitai, aki egyébként a Magyar Újságírók Országos Szövetségének nemrégiben megválasztott elnöke levonja a tanulságot: Putyin és Orbán a két gonosz összeesküvő. Részünkről sok sikert kívánunk az újabb összeesküvés-elméletek gyártásához. Reméljük, a következő azért jobb lesz. Putyin budapesti látogatása kapcsán „komoly” összeesküvés-elméletet szőtt a Népszava. Hargitai Miklós erőlködve próbálja saját fejében születő elméletét racionális érvekkel alátámasztani, és kiterjeszteni a befolyásolható publikum részére. Szerinte „nem igaz, hogy Brüsszel mindent jóváhagyott”, a tény ezzel szemben az, hogy Brüsszel jóváhagyta, hogy magyar állami támogatást kapjon a paksi atomerőmű bővítésére. Van itt minden „törvénytelen atomalku”, „felcsúti családi rezidencia”, „Putyin cár előtt tett hűségeskü” emlegetése, majd Hargitai, aki egyébként a Magyar Újságírók Országos Szövetségének nemrégiben megválasztott elnöke levonja a tanulságot: Putyin és Orbán a két gonosz összeesküvő. Részünkről sok sikert kívánunk az újabb összeesküvés-elméletek gyártásához. Reméljük, a következő azért jobb lesz.
Hunyadi Mátyás
2017. szeptember 02. 17:35
Szerintem naponta kellene kezet fogniuk, és megerősíteni mindent, amit egy hete megerősítettek.
liberálzöld.
2017. szeptember 02. 13:57
Magyarország megerősítette, hogy kész megvalósítani az atomerőmű-bővítést. Hiszen jól megfizettem a Viktort és bandáját!
noMores
2017. szeptember 02. 11:12
Jo ilyenkor fiatalkori archiv orban-videokat nezni. Hogy ebbol a harcos demokratabol mekkora ruszkiseggnyalo roncs lett..:(
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!