Matolcsy György: Az eurózóna válságkezelése a magyarhoz képest kudarcot vallott

2017. szeptember 07. 19:22

A világban sokan értékelik és számon tartják a valaha volt legnagyobb gazdasági világválság kezelésének sikeres magyar modelljét – mondta Matolcsy György Egerben, aki szerint az eurózóna hagyományos eszközökre alapozó válságkezelése kudarcot vallott.

2017. szeptember 07. 19:22

Az eurózóna hagyományos eszközökre alapozó válságkezelése kudarcot vallott az újszerű megközelítésekre és célzott válaszokra épülő magyar modell tükrében, elsősorban az eurózóna, illetve az unió gazdaságpolitikai és politikai felfogása miatt – jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke csütörtökön, az 55. Közgazdász-vándorgyűlésen, Egerben.

Matolcsy György a háromnapos esemény nyitónapján tartott előadásában hangsúlyozta: a 2010 óta tartó, forintra épülő magyar válságmenedzselés sikeres volt. Rámutatott: míg az EU tagállamok közül a Magyarországhoz hasonlóan mély és átfogó válsággal küzdő déli országok megszorító intézkedéseket hoztak, a magyar kormány pont az ellenkezőjét tette. Mindez a más utat választó tagállamokban gazdasági visszaesést és romló egyensúlyi mutatókat eredményezett, míg Magyarországon költségvetési fordulat állt be, a mérlegek egyensúlyi irányba mozdultak el és a gazdaság fenntartható pályára állt – húzta alá a jegybank elnöke. A globalizáció, a pénzügyi rendszer szabályozásának leépítése és egy célzott ingatlanpiaci buborék felépülése miatt kirobbant krízis Európában nem a magországokat, hanem a gyengéket érintette erőteljesen – hangsúlyozta. Szavai szerint különösen mélyről kellett elindulni úgy, hogy a globális jelenségek mellett számos egyéb probléma is jelentkezett. Itt említette a 2002-2008 között kialakult, Magyarországot nagyon gyenge fiskális pozícióba taszító ikerdeficit, melynek következtében „minden mérlegünk távol állt az egészségestől”.

A jegybank is hozzájárult a sikerhez

Mindezt felmérve hét éve tudatos politikai döntés született a rövidtávon több áldozattal, mint haszonnal járó, ám közép- és hosszútávon megtérülő strukturális reformok végrehajtásáról – mondta. A jegybank jelentősen hozzájárult a sikeres válságkezeléshez, de „nemcsak magunkra, hanem a bankrendszer egészére támaszkodva, szövetségben értük el sikereinket” – fogalmazott. Jelezte: idén az MNB programjainak köszönhetően 600 milliárd forinttal, 2013 óta összesen 1600 milliárd forinttal csökkentek a magyar államadósság finanszírozási költségei.

Matolcsy György megjegyezte: ma már a világban sokan értékelik és számon tartják a valaha volt legnagyobb gazdasági világválság kezelésének sikeres magyar modelljét. A déli országok példája igazolja: a megszorítások elviszik a társadalmi békét és politikai válságot okoznak. Magyarországon ezzel szemben megmaradt a politikai stabilitás, mely ugyancsak az alternatív válságkezelés eredménye – húzta alá. Mindemellett azt is kijelentette: mindez kizárólag nemzeti fizetőeszközzel volt megvalósítható, az euróövezeti országok közül ugyanis „senki nem tud külön úton járni”.

Versenyképességi fordulatra van szükség

Az eseményen közgazdász életműdíjjal kitüntetett Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke, a Magyar Közgazdasági Társaság örökös tiszteletbeli elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország ugyan sikeresen végrehajtott egy stabilitási és egy növekedési fordulatot, de ezek megőrzéséhez nélkülözhetetlennek nevezte a versenyképességi fordulatot. A magyarországinál kedvezőbb mutatókkal rendelkező országok eladósodottsági szintje jóval alacsonyabb, így forrásaikat adósságtörlesztés helyett fejlesztésekre tudták fordítani – mondta. „Amikor mások futócipőre váltottak, nekünk fel kellett vennünk az ólmos bakancsot” – fogalmazott megjegyezve, hogy bár a pálya hasonló, ám a történelmi hátrány tükröződik a szomszédos Ausztriával történő összehasonlításokban.

Ma már nem elsősorban mennyiségi, hanem minőségi mutatókban kellene fejlődnie Magyarországnak. „Vagyunk annyira erősek, hogy ebbe az irányba mozduljunk el, ez lesz a 2020-as évek elejének egyik legfontosabb feladata” – húzta alá. A Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) 55. közgazdász-vándorgyűlésének központi témái között idén is meghatározó a versenyképesség és az innováció, az eseménynek csütörtöktől szombatig Eger ad otthont. A háromnapos tanácskozásra előzetesen közel 900-an regisztráltak, ezzel a résztvevői létszámmal a vándorgyűlés az elmúlt évek legnagyobb közgazdasági társasági konferenciája, az előadók számát tekintve pedig rekordokat dönt. A közgazdászok legrangosabb és legnagyobb éves összejövetelén két plenáris és 17 szekcióülésén vezető gazdaságpolitikusok, kormányzati szakemberek, banki vezetők, gyakorló vállalatvezetők, gazdaságkutatók, egyetemi oktatók tartanak előadásokat, 160-nál több előadó osztja meg gondolatait a hallgatósággal. Köztük a nyitónapon teltház előtt beszélt az eszközárbuborékokról Thomas J. Sargent közgazdász professzor (New York-i Egyetem), a 2011. évi közgazdasági Nobel-emlékdíj kitüntetettje. 

(MTI)

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pemete jakab
2017. szeptember 07. 23:55
"Matolcsy György: Az eurózóna válságkezelése a magyarhoz képest kudarcot vallott" Mi pörgeti a magyar gazdaságot? - brüsszeli pénzek - évi 1500-2000 milliárd forint - külföldön dolgozó magyarok hazautalásai - évi 1000 milliárdra becsülik - az államadósság növekedése - évi 800-900 milliárd - itteni multik - az export 75%-át adják
pemete jakab
2017. szeptember 07. 23:09
"Matolcsy György: Az eurózóna válságkezelése a magyarhoz képest kudarcot vallott" Egy újabb 2008 esetén megint mehetnénk az IMF-hez. Körülbelül ennyire stabil ma gazdaságilag, pénzügyileg Magyarország. Különben a régiós versenytársak (lengyel, szlovák, cseh, román) jobban állnak tőlünk, noha az ő helyzetük sem ideális.
pemete jakab
2017. szeptember 07. 22:49
"jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke csütörtökön, az 55. Közgazdász-vándorgyűlésen, Egerben." A közgazdaságtan jelenleg annyira szilárd alapokon áll, mint a vallás. Mert tulajdonképpen a közgazdaságtan nem tudomány, hanem különböző vallási irányzatok a gazdaságról.
pemete jakab
2017. szeptember 07. 22:32
"Matolcsy György: Az eurózóna válságkezelése a magyarhoz képest kudarcot vallott" Kuszaszem, ezt benézted!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!