Együtt: Tarlóst elrabolhatták a földönkívüliek

2017. szeptember 19. 14:35

A római-parti gát ügyében történt váratlan fordulatra csak egyetlen racionális magyarázat van: a főpolgármestert elrabolták a földönkívüliek és kicserélték egy replikánsra – állítja Pataki Márton, az Együtt budapesti elnöke keddi közleményében.

2017. szeptember 19. 14:35

Kedden közleményt adott ki az Együtt a római-parti gát ügyében, ugyanis szerintük Tarlós István  egy héttel ezelőtt egyértelműen azt mondta, hogy budapesti népszavazást fog kezdeményezni a római-parti gátról, tegnap mégis tagadta ezen állítását. Pataki Márton, az Együtt budapesti elnöke szerint a váratlan és abszurd fordulatnak, mely szerint a főpolgármester nem mondta azt, amit mondott, csak természetfeletti magyarázata lehet, ezért a rendőrség segítségét kérik.

A közleményben így fogalmaztak: Tarlós István száját 2017. szeptember 11-én este 20 óra 38 perckor a következő szavak hagyták el az M1 Aktuális című műsorában: „…én azt mondom, fel fogom vetni a Közgyűlésben, én magam, ha csak a Kúria felül nem írja ezt valamilyen jogszabály alapján, hogy ám legyen, ha már ettől sem riadnak vissza, akkor legyen akár budapesti népszavazás.” Ezt követően a Magyar Nemzettel Tarlós István tegnap  ezt közölte: „Soha nem mondtam, hogy lesz népszavazás a Római-part árvízvédelme ügyében, gyakorlatilag az egész magyar sajtó félreértelmezte a szavaimat.”

Az együtt budapesti elnöke szerint a televíziós interjú „én magam” és a „fel fogom vetni a Közgyűlésben” kifejezések csak úgy értelmezhetőek, hogy a főpolgármester maga próbál népszavazást kezdeményezni. Hozzáteszi: ezzel a címmel hozta le a hírt az ellenzéki elfogultsággal nem vádolható MTI is, és egy hét alatt a főpolgármesternek, a kommunikációs igazgatójának, valamint a Főpolgármesteri Hivatal további 850 dolgozójának nem jutott eszébe ezt a „félreértést” legalább egy rövidke kis közleményben helyreigazítani.

Pataki közleménye szerint a váratlan ás abszurd fordulatra csak egyetlen racionális magyarázat van: a főpolgármestert a parti ingatlantulajdonosok megbízásából elrabolták a földönkívüliek, és kicserélték egy replikánsra. Tarlós István jólléte miatti aggodalmunkban, az Együtt felszólítja a rendőrséget, hogy minden rendelkezésre álló erőforrást felhasználva vizsgálják ki az ügyet – fejezik be. 

(MTI-OS)

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mokány
2017. szeptember 19. 19:40
Aki árterületre építkezik az vadkempingező. Viselje következményeit.
atila68
2017. szeptember 19. 17:28
Miért kell az árteret gáttal elválasztani a folyótól?
Valodi
2017. szeptember 19. 15:24
Már megint ezek az okvetetlenkedő szakemberek! Mit képzelnek ezek? El akarják rontani a lezsírozott bizniszt? „Árvíz idején a megnövekedett szivárgási sebesség miatt a szemcsés talajréteg kimosódása a gát alatt talajtörést okozhat. Ezért a főmeder közvetlen szomszédságában, egy 3,2 km-es nyomvonalon létesített mobilfal olyan emberkísérletnek tekinthető, amelynek 55 ezer érintettjét erről nem kérdezték meg és nem tájékoztatták” – ez áll abban a tanulmányban, amit Koncsos László professzor, Bardóczi Sándor tájépítész, továbbá Tosics Iván és Csanádi Gábor városszociológusok jegyeznek..." Azt ugye meg régóta tudjuk, hogy a szakértelem nem egyéb, mint ócska bolsevista trükk!
kispufi
2017. szeptember 19. 15:17
A szellemességhez nem árt , ha van szellemiség is...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!