Budapesti járatot is töröl a Ryanair

2017. szeptember 19. 11:33

Nem repül szerdánként a Ryanair 3717-es és 3718-as járata London-Stansted és Budapest között.

2017. szeptember 19. 11:33

Nem fog közlekedni szerdánként a 3717-es és 3718-as járat London-Stansted és Budapest között – jelentette be hétfőn a Ryanair. A törlés a milánói, a barcelonai, a portói, a brüsszeli, a dublini, a londoni és a római repterekről indított járatokat érinti.

A társaság pénteken adta hírül, hogy naponta 40-50 járatát törli október végéig. Ez körülbelül kétezer járat törlését jelenti. Ám az eslő napokban ennél több, körülbelül 80 út maradt el a Ryanairnél.

A Ryanair kiemelte, hogy a törlések a járataiknak kevesebb mint két százalékát érintik, és mindent megtesznek a rend helyreállítása érdekében. A társaság járatainál azonban már szeptemberben is akadtak gondok, a szokásos 90 százalék helyett a járatoknak kevesebb mint 80 százaléka közlekedett pontosan. Ennek okaként a légiforgalmi irányítás kapacitásának szűkösségét, a sztrájkokat, a kedvezőtlen időjárást, valamint a személyzet szabadságának kötelező kiadását jelölte meg a társaság.

A szabadságolás azért okoz problémát, mert a jövő évtől a Ryanairnek is a naptári év szerint kell alakítania a szabadsági rendszerét, amit korábban áprilistól márciusig számolt, így decemberig minden alkalmazottnak ki kell vennie az egész éves szabadságát.

Azokat az utasokat, akiket érint a járattörlés, emailben értesíti a Ryanair. Az utasok ebben az esetben ingyenes átfoglalást vagy visszatérítést iényelhetnek.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
metálgitár
2017. szeptember 19. 12:31
"Az utasok ebben az esetben ingyenes átfoglalást vagy visszatérítést iényelhetnek." Na persze... az az ingyenes annyira ingyenes, hogy csak a törölt járatra vett jegy árának erejéig "ingyenes", azon felül felárat kell fizetni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!