Nincs járvány a Honvédkórház koraszülött osztályán

2017. július 12. 11:33

A járványügyi vizsgálatok kimutatták, nincs MRSA-, vagyis a legtöbb antibiotikumnak ellenálló fertőzés a Honvédkórház újszülött és koraszülött osztályán, az egészségügyi dolgozók eredményei is negatívak.

2017. július 12. 11:33

Az MRSA-fertőzés jelenlétét a járványügy a fővárosi Honvédkórház újszülött és koraszülött osztályain az RTL Klub hétfő esti híradójában is nyilatkozó házaspár panasza miatt vizsgálta, mely szerint pár napos babájuk MRSA-fertőzés miatt halt meg a koraszülött intenzív osztályon – írja a Magyar Nemzet. A szülők elmondása szerint az intézmény a hibás, szerintük egy másik újszülött is elhunyt a fertőzés miatt és többen is érintettek lehetnek.

A Magyar Nemzet kórházi forrása mindezt nem erősítette meg, elmondása szerint egyetlen újszülött volt érintett az MRSA-fertőzésben, akit az orvosok már nem tudtak megmenteni. Ennek a babának a betegségtől függetlenül sem voltak jó esélyei, hiszen mindössze 600 grammal született a 30. hétre és hat héttel el is volt maradva azonos korú társaitól a fejlődésben. Az Egészségügyi Szakmai Kollégium neonatológia tagozatának vezetője, Szabó Miklós a Magyar Nemzetnek elmondta: korai kezdetű újszülöttfertőzések léteznek, ilyenkor a tünetek és a laboratóriumi eltérések az első 72 órában jelentkeznek. Ebben az esetben általában az édesanyától származik a fertőzés, aki a kórokozót közvetíti. Ha 72 óra után jönnek elő a fertőzés jelei, késői kezdetű fertőzésről van szó.

Az elhunyt baba szülei azt nyilatkozták, a negyedik napon az újszülött állapota romlani kezdett, belázasodott, légzéskimaradása volt, az orvosok ezért antibiotikumot adtak neki, ami viszont nem használt, a laborvizsgálat pedig kimutatta az MRSA-t. A neonatológia tagozat vezetője még elmondta: minél korábban látja meg a napvilágot a baba, annál kisebbek az életesélyei, és a 28. hét előtt meredeken csökkennek. A járványügyi vizsgálatok végül kimutatták: nincs MRSA fertőzés a Honvédkorház újszülött és koraszülött osztályain, az orvosok és ápolók eredményei is negatívak.

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2017. július 12. 14:57
"MN" -rémhírterjesztés?
dream killer
2017. július 12. 14:38
Hát hogyne. Nincs járvány csak az újszülöttek meghalnak kórházi fertőzésben. De járvány, az nincs..........
Sitiveni Klein
2017. július 12. 13:43
Mondok egy történetet nem olyan régről: Kórház sokemeletes tömb, fertőzés megjelenés, fertőtlenítés és még azon is túl. Újra fertőzés, keresik az forrást. Meg is lelik a földszinti műtő klímájában. A fertőzések a felsőbb szinteken, úgy jelentek meg, mint ha füst lenne... Poén: abban a "fertőzött" műtőben műtötteken nem jelet meg a fertőzés... Ilyen az élet... persze abban igazad van, hogy lehetne az apró részletekre jobban figyelni, annak ellenére, hogy az előírásokat a személyzet betartja. Ja, és hol vannak az új betegek, látogatók akik szentén bevihetik a betegséget?
lantose70
2017. július 12. 12:25
Nagyon fontos most az éberség. Nem lepne meg, ha Soros ügynökei megpróbálnának valami vírus vagy vegyi fegyver bevetésével puccsot elkövetni a nemzeti kormány ellen. Sokan biztosan legyintenek, hogy azért ez túlzás, de szerintem jobb félni és résen lenni, mint megijedni. Bármire képes Dzsordzsí bácsi a hatalom megszerzése és a kereszténység felszámolása érdekében...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!