Sukoró-ügy: A DK szerint koncepciós per zajlott a Kúrián

2017. június 12. 09:02

Vizsgálatot kell lefolytatni a Kúria Sukoró-ügyben hozott döntése ellen, amennyiben pedig bűncselekményt követett el a bíró az eljárás alatt, börtönbüntetésre kell ítélni – mondta Gréczy Zsolt, a DK szóvivője a Kossuth Rádióban.

2017. június 12. 09:02

A Demokratikus Koalíció szóvivője koncepciós pernek tartja a Sukoró-ügyben lefolytatott eljárást. A Kúria csütörtökön kihirdetett jogerős ítéletével három, illetve két és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte hűtlen kezelés kísérlete miatt a 2008-as sukorói telekcsere ügyében Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egykori vezetőit.

Gréczy Zsolt, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfő reggel kúriai döntéssel kapcsolatban vizsgálat lefolytatását szorgalmazta, hozzátéve, hogy amennyiben bűncselekményt követett el a bíró az eljárás során, börtönbüntetésre kell ítélni. A DK szóvivője hangsúlyozta: a másodfokon eljáró bíró negyven percen keresztül sorolta milyen mulasztásokat követett el az ügyészség, és felmentette a vádlottakat.

A szóvivő szerint senki nem követett el semmilyen bűnt, a magyar államot nem érte kár. Hozzátette: ezt a bíróság is elismerte, mégis börtönre ítéltek embereket. Szerinte minden elképzelhető akkor, amikor egy volt fideszes képviselőjelölt lesz a legfőbb ügyész. Arra a kérdésre, hogy a kúriai bíró viszont a Gyurcsány-kormány idején az Igazságügyi Minisztérium főcsoportfőnöke volt, azt mondta: azóta eltelt 8 év, nagyon sok minden történik az emberrel.

A DK szóvivőjét Gyurcsány Ferenc Botka Lászlónak írt leveléről is kérdezték. Gréczy Zsolt azt mondta: várják az MSZP miniszterelnök-jelöltjének válaszát. Őszre megállapodásnak kell lennie – emelte ki. A szóvivő szerint Botka László is be fogja látni, hogy a DK nélkül nincs választási győzelem.

(MTI)

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
1120
2017. június 12. 19:10
Attól, hogy a nagyapád még veséket vert le, neked marad a répád a verésre, te kis szereptévesztő böszmecsicska!
atila68
2017. június 12. 15:01
Két paprikajancsit beáldozott a DK, hogy a nagyfőnök megússza, oszt Zsolt még ajvékol fenyegetőzik mint az asszonyok a cigánysoron mikor a karhatalom begyűjti a piti bűnözőket a sufniból ahol bujkáltak.
nyugalom
2017. június 12. 12:59
Vigyazat, mert konnyen csllatars lehet Gy.F. ha az eliteltek artatlanok, akkor mar csak az a kerdes, honnan tudja a fonok. Ja, o adott utasitast, ami ki is derult. Persze, ha falazni akartak, akkor ez sikerult, lehet latogani oket.
Héja
2017. június 12. 12:53
A bíró a Furcsány-kormány idején, nyolc éve volt főcsoportfőnök, Polt Péter húsz éve fideszes képviselőjelölt. Ez a Gréczy hazudni se tud rendesen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!