Fidesz: A Jobbikot csak a hatalom érdekli

2017. április 11. 17:00

A Fidesz kedden közölte, hogy a Jobbikot csak a hatalom érdekli és nem a nyugdíjasok, különben támogatta volna a kormány által végrehajtott adócsökkentéseket, béremeléseket és a legfontosabb élelmiszerek áfacsökkentését.

2017. április 11. 17:00

A Fidesz szerint a Jobbikot csak a hatalom érdekli és nem a nyugdíjasok, különben támogatta volna a Fidesz által végrehajtott adócsökkentéseket, béremeléseket és a legfontosabb élelmiszerek áfacsökkentését. A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte kedden az MTI-vel, hogy Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke sajtótájékoztatóján a nyugdíjprémium kifizetését sürgette és nehezményezte, hogy Magyarországon 2016-ban a GDP mindössze 9 százalékát fordították nyugdíjakra.

A Fidesz reagálásban azt írta, a Jobbik a szocialistákkal együtt egyik javaslatot sem szavazta pedig, pedig ezekkel tízezreket spórolhatnak meg a nyugdíjasok. Hozzátették: a Fidesz kormányzása óta csökkennek az adók, nőnek a bérek és garantált a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzése, az inflációkövető nyugdíjemelés, sőt, a tartósan alacsony inflációnak köszönhetően nőtt a nyugdíjak vásárlóértéke. Ha az éves infláció magasabb lenne a tervezettnél, akkor ősszel nyugdíjkorrekció lesz – olvasható a közleményben.

(MTI)

Összesen 82 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2017. április 12. 08:58
"Jobbikot csak a hatalom érdekli " - mondja a Fidesz. Jól van jól. Hát persze. Nem lehet minden párt olyan, mint a Fidesz, amit csak a pénz érdekelt, és pusztán ezért akart hatalomra jutni.
noMores
2017. április 12. 07:53
HAHAHA, az "elmulthetev" ev es egy virtigli autokracia felepitese utan ilyet bofogtok?! Szep volt, fidesz!:))
liberálzöld.
2017. április 11. 20:17
Ja. A csuti cigót meg nem. "Fidesz: A Jobbikot csak a hatalom érdekli"
katus
2017. április 11. 20:16
"Az orosz titkosszolgálat kezére kerülhettek magyar állampolgárok adatai Nem tudjuk milyen megfontolásból szerepelt a kormány hivatalos nemzeti konzultációs weboldalán egy olyan orosz cég mérőkódja, amelyről már 2011-ben kiderült, hogy adatokat oszt meg az orosz titkosszolgálattal. A felhasználók nevét, email címét, valamit az életkorukat is továbbították, melyet a kitöltés előtt minden esetben meg kellett adniuk. Ez nemzetbiztonsági kockázattal jár, hiszen komoly visszaélésekre adhat okot, mely teljességgel elfogadhatatlan számunkra. Jó érzésű, tiszta szándékú, segítőkész emberek adatai kerülhetnek illetéktelen kezekbe, ezért azonnali magyarázatot szeretnénk. Nem elégszünk meg azzal, hogy időközben eltávolították a honlapról, ugyanis itt oly mértékű hitelességi probléma merült fel a kormánnyal szemben, melyet már nem lehet látszatintézkedésekkel megnyugtató módon kezelni. Ezért én magam, képviselői minőségemben, írásos információt kérek arról, hogyan fordulhatott elő ez a megdöbbentő eset."VJ
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!