A Bundesliga gyermeke vagyok

2017. április 19. 08:51

Magyarországon most már sokat költenek infrastruktúrára és az utánpótlásra, ám amíg a klubok nem lépnek partnerségre az iskolákkal, kidobott pénz az egész. Interjú.

2017. április 19. 08:51
Dárdai Pál

„Sportgazdasági értelemben mit tanulhatunk a németektől? Míg náluk a futball virágzó üzlet, otthon az új stadionok is üresek, szponzori bevételek helyett pedig csak állami lélegeztetőgép van.

Más világ, más anyagi lehetőségekkel. Magyarországon most már sokat költenek infrastruktúrára és az utánpótlásra, ám amíg a klubok nem lépnek partnerségre az iskolákkal, kidobott pénz az egész. Ha a gyerekek 9 és 12 éves koruk között heti háromszor fociznak a napi kettő helyett, nem lesz belőlük futballista. Hiába építenek nekik pályákat, fizetik meg a velük foglalkozó edzőt és öltöztetik őket szép szerelésbe. A szakmai alapok később is hiányozni fognak a sprintek, az első labdaérintések dinamikájában, a letámadás vagy a területvédekezés automatizmusában. Ezen lehetne változtatni, ha az élvonaltól az NB III.-ig minden klubot kötelezne az MLSZ, hogy építsen ki partnerkapcsolatot egy általános iskolával és egy gimnáziummal. Az máris 40-80 gyerek egyesületenként, akik kellő óraszámban kapnak képzést délelőtt és délután is. Belőlük lehet labdarúgó. Aki a PlayStationt nyomogatja, abból nem.

Már arról szólnak a hírek, hogy magyar vagy német válogatott lesz ifjabb Dárdai Pál, ha eljön az idő. Melyik forgatókönyv a valószínűbb?

Először is három fiam van, Marci és Bence is kiemelt tehetség a Hertha BSC-ben. Már a középsőt is behívják a korosztályos német válogatott szűk keretébe, de játszatni nem tudják, mert csak magyar papírja van. Ez volt a helyzet Palkóval is, de most, hogy nagykorúvá válik, elintézte saját magának az útlevelet, kettős állampolgár lett. Berlin az otthona, de szívesen hazajár nyaralni a Balatonra meg Pécsre, a nagypapához, felnőttként döntse el, hogy melyik válogatottba megy, ha hívják. A Szent Koronát is megmutattam neki, de nem szólok bele. Palkó egy kreatív támadó, de testben és fejben még gyerek. Marci erősebb felépítésű, védekező középpályás, csapatkapitány az U15-ben, észjátékos, stratéga a pálya közepén. A legkisebb, Bence még csak U12-es, de vagy börtönben köt ki, vagy nagy futballista lesz, olyan karakterjegyei vannak. Már most vezérfarkas, sokszor úgy kell visszafogni.

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DrPepper
2017. április 20. 13:29
Az iskolákkal együttműködés gondolata fontos dolog, kíváncsi vagyok ez pontosan hogyan működik Németországban, mi lesz azokkal, akikből mégsem lesz focista. Fiam budapesti elitgimnáziuma gimnáziuma már az első szülőin jelezte, hogy ők nem sportiskola, vagyis egy ponton túl nem fogadnak el hiányzásokat, ugyanazokat a követelményeket támasztják a sportolókkal és nem sportolókkal szemben. Egyik tehetséges focista osztálytársa pár hete hagyta ott az iskolát egy klub akadémiájáért - ahol nyilván a focié a főszerep, az oktatás színvonalával kapcsolatban nincsenek illúzióim. Apaként őszintén szólva örülök, hogy nem kell ilyen dilemmával szembe néznem és félelmetesnek tartom, hogy egy gyereknek 15 éves korban már mindent a focira kelljen feltennie, még ha az iparág logikája ezt is diktálja.
szkeptikus
2017. április 19. 20:31
Egy ismerősöm mesélte, hogy az ő gyerekkorában - az 1960-as években - a városában (megyeszékhely) volt focibajnokság az általános iskolák között, ami ott komoly társadalmi eseménynek számított. Egy gyerek nagy megtiszteltetésnek tartotta ha bekerült az iskolai válogatottba - és abban az időben sokkal jobb volt a magyar futball. Nem kerülne horribilis összegbe országos bajnokságot rendezni az általános és a középiskolák közt, komoly díjazással és média.figyelemmel. Minél több gyerek focizik annál nagyobb választékból meríthetnek a klubok.
zőldsas
2017. április 19. 13:10
Szegény jó APÁD így nagybetűvel mert te pali meggyaláztál mindent amiben Ö hit és hisz. Az unokáját is eloroztad tőle.
kizökkentidő
2017. április 19. 11:25
Az NBI .hu szalagcíme: Az NB I 26. fordulójának nézőszámai Göbölyös András - 2017. április 13. csütörtök 03:45 Magyarország – Egy német harmadosztályú meccsen többen vannak
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!