Fidesz: Az MSZP megint be akarja csapni a nyugdíjasokat

2017. március 23. 13:40

Kormányra kerülése esetén a 65 év felettieknek ingyenesen lenne gyógyszerellátást – jelentett be csütörtöki rendezvényén Molnár Gyula. A Fidesz ezzel kapcsolatban elmondta: az MSZP ismét csak be akarja csapni a nyugdíjasokat.

2017. március 23. 13:40

A Fidesz azzal vádolja az MSZP-t, hogy megint csak be akarja csapni és ki akarja használni a nyugdíjasokat.

A kormánypárt ezt arra reagálva közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy Molnár Gyula, a szocialista párt elnöke a 65 év felettiek ingyenes gyógyszerellátását helyezte kilátásba kormányra kerülésük esetén. A kampány közeledtével fűt-fát ígérgetnek – értékelt a Fidesz, hozzátéve: az ellenzéki párt most elnézést kér a nyugdíjasoktól, de ha kormányra kerülne, akkor megszorításokkal sújtaná őket.

A szocialisták elvettek az idősektől egy havi nyugdíjat, háromszorosára emelték a gáz árát, duplájára emelték az áram árát és az élelmiszerek áfáját, a patikákat külföldiek kezére játszották és hagyták, hogy azok nyerészkedjenek a nyugdíjasok gyógyszerein – sorolta a Fidesz a közleményben.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szvidrigajlov
2017. március 23. 21:43
Ha véletlenül a szocik nyernek, mindennemű adó fizetését megtagadom Havonta fogok céget alapítani, eladósítani és felszámolásba fordítani. De én ezeknek a baromságait nem finanszírozom. Elmennek az ingyen-gyógyszeres nyugdíjas kurva anyjukba. Pont.
Kundi
2017. március 23. 15:30
Hogy mondta valaki : Lári-fári.
balbako_
2017. március 23. 14:19
Duma...
cutcopy
2017. március 23. 14:18
A szocik tétje a parlamentbe jutás, ennek tudtában bármit megígérhetnek..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!