Ingyen étellel segít a hajléktalanokon a kormány

2016. december 23. 09:07

Hazai és uniós forrásból négyezer hajléktalan ember kap naponta meleg ételt négy éven át – jelentette be Czibere Károly, az Emmi területért felelő államtitkárja. A rászoruló emberek előre csomagolt készételeket kapnak, az ebédet kiosztó intézményeket ezért hűtőkkel és mikrohullámú sütőkkel látják el.

2016. december 23. 09:07

Négy éven át négyezer hajléktalan ember kaphat egy tál meleg ételt hétköznaponként, összesen négymilliárd forintból a fedél nélkülieket segítő és ellátó intézményeken keresztül egy most induló uniós és hazai forrású programnak köszönhetően – jelentette be Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára Budapesten.

Az államtitkár Andriana Sukova-Toshevával, az Európai Bizottság foglalkoztatás, szociális ügyek és társadalmi befogadásért felelős főigazgatóság befektetésekért felelős igazgatójával tartott sajtótájékoztatót egy terézvárosi nappali melegedőben, ahol ismertették a rászorulókat támogató operatív program most induló projektjét. A két szakember ezután részt vett abban az ételosztásában is, amelyet a Hajléktalanokért Közalapítvány – más partnerekkel együttműködve – szervez meg az ország 137 hajléktalanokat ellátó intézményében.

Czibere: Nem lehet tétlenül nézni az éhezést

Czibere Károly közölte: a rászoruló emberek előre csomagolt készételeket kapnak, az ebédet kiosztó intézményeket ezért hűtőkkel és mikrohullámú sütőkkel látják el. Azt mondta, a kormányzat nem híve az utcai ételosztásnak, inkább azt szeretnék, hogy az embereket olyan szolgáltatási környezetbe vonzzák, ahol más segítséget is kaphatnak. Jelezte: 2018-tól az intézményekben pszichológusok és addiktológusok is segítik majd a hajléktalanokat. Az államtitkár a társadalmi szolidaritás fontosságáról szólva azt mondta, nem lehet tétlenül nézni azt, hogy valaki akárcsak egy napig is éhezzen anyagi okok miatt, ezért akarnak kézzelfogható segítséget adni a rászorulóknak.

Andriana Sukova-Tosheva ismertette, hogy az unió rászorulókat támogató operatív programja 3,8 milliárd eurót biztosít a 28 tagállamnak a szegénység legsúlyosabb formáinak legyőzésére. Európában ma 119 millió ember él „a szegénység küszöbén vagy a társadalmi lemaradás határán”, így ebből a forrásból nem lehet mindenkinek segíteni, de a programmal mobilizálni tudják a segítő civil szervezeteket, az önkénteseket és az adományozókat – mondta. Reményét fejezte ki, hogy 2017 első negyedévében a program gyermekeket célzó része is elindulhat.

Schanda: Gyors, életszerű segítség

Schanda Tamás, az Emmi európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára jelezte: a magyarországi operatív program keretében több mint 34 milliárd forint fejlesztési forrást tudnak biztosítani a leginkább rászorulók számára. Hozzátette: ennek része a most induló, a hajléktalanokat segítő négymilliárd forintos projekt, amelynek során valóban „életszerű”, gyors és kézzelfogható segítséget tudnak adni. A rászorulókat támogató operatív programot egy európai segítségnyújtási alap, a FEAD finanszírozza, amelynek célja a leginkább rászorulók támogatása, a szegénység csökkentése.

A Hajléktalanokért Közalapítványt a kormány hozta létre 2004-ben. A kiemelkedően közhasznú szervezet célja, hogy enyhítsen a hajléktalan emberek szociális problémáin, segítse őket visszatérni a társadalomba, valamint támogassa a szociális gondozásukat végző más hajléktalanellátó szervezetek munkáját – áll a közalapítvány honlapján.

(MTI)

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noMores
2016. december 25. 10:15
Ket cikk, etelosztas: http://444.hu/2016/12/24/hajnali-harom-ota-gyulnek-a-raszorulok-a-blahan-az-ingyenebedert Penzosztas: http://444.hu/2016/12/24/az-unnepekig-vart-a-kormany-hogy-elsusse-a-kozpenzagyut Ennyit a komcsi bandarol.
noMores
2016. december 24. 02:33
Mindeközben 1040 milliárdot szórt el hirtelen kedvenc kormányunk, gyakorlatilag hülyeségekre. Ebből nagyon komoly, szakmailag alátámasztott infrastrukturális reformokat lehetett volna végrehajtani. Na, nem sikerült. Megint.
gudmen
2016. december 23. 22:04
nesztek gecik: "Orbán dolgozószobáját potom 3,25 milliárdból csinálják meg. 3200 millió forint egy szobabelső kialakítására. Az új miniszterelnöki rezidencia ára így 23,2 milliárd forintnál tart."
2016. december 23. 19:28
"Czibere: Nem lehet tétlenül nézni az éhezést" Eddig rendben! De! Minden Magyarországon embernek született lényt illessen meg Magyarországon egy 8 négyzetméteres, önálló használatú helyiség, ahol emberi módon lehet regenerálódni, és ez nem anyagi, csak általános politikai döntés kérdése. Ezzel párhuzamosan minden életvitel-szerű utcai "belakásnak" véget kell vetni, következetesen, a legnagyobb szigorral.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!