Áder: Szemléletváltást a vízgazdálkodásban!

2016. november 25. 09:59

Áder János az állami rádióban arról beszélt: szakemberek szerint ha folytatódik ez a tendencia és nem változtatunk az eddigi felelőtlen vízzel való bánásmódon, akkor az a további fejlődés gátját képezi, s 15-20 év múlva a vízválság is bekövetkezhet.

2016. november 25. 09:59

A budapesti víz-világtalálkozón a vízgazdálkodásban is el kell érni azt a szemléletváltást, amelyet a párizsi klímacsúcs eredményezett az éghajlatváltozás kezelésében – emelte ki Áder János köztársasági elnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken reggel. Az államfő elmondta: a párizsi klímacsúcs óta mindenki evidenciaként beszél a klímaváltozásról. A jövő heti budapesti víz-világtalálkozón egy ehhez hasonló áttörést szeretnének elérni, hogy vízről úgy beszéljenek, mint a legfontosabb, de egyben legveszélyeztetettebb erőforrásról – hangsúlyozta.

Felidézte: a 3 évvel ezelőtt rendezett budapesti víz-világtalálkozó fő célja az volt, hogy jövőképet vázoljanak fel és segítséget nyújtsanak ahhoz, hogy az ENSZ által elfogadandó fenntartható fejlődési célok keretében a víz a kitüntetett szerepet kapjon. Ezt sikerült is elérni, s már a vízzel kapcsolatos kérdéseket egyenrangúan kezelik olyan ügyekkel, mint például a szegénység felszámolása vagy a nők helyzetének javítása.

Ez várható a találkozón

Az Áder János fővédnökségével, a magyar kormány által a Víz Világtanáccsal együttműködésben szervezett eseményt, a hozzá kapcsolódó tematikus fórumokat és Vízipari Szakkiállítást november 28. és 30. között tartják a Millenáris parkban. 

A konferenciára meghívták a víz, a szanitáció – a vízhigiénia – és a fenntartható vízgazdálkodás témaköreivel foglalkozó ENSZ-intézményeket és más szakmai nemzetközi szervezeteket, továbbá a politika, az üzleti és a tudományos élet képviselőit. Az esemény célja, hogy összekapcsolja a politikai döntéshozatali folyamatokat a tőke, a tudás, a technológia által kínált megoldási lehetőségekkel és a kulcsszerepet játszó civil szférával, továbbá, hogy inspirálja a 2015-2030 közötti időszakra elfogadott fenntartható fejlesztési célok, és a párizsi klímamegállapodás vízgazdálkodási vonatkozásainak gyakorlati megvalósítását, valamint segítse az ezekhez szükséges intézményrendszeri reformokat.

Az államfő a Kossuth Rádióban elmondta: a jövő heti világtalálkozóra nagy az érdeklődés: 111 ország, ebből 35 ország miniszterelnöki vagy miniszteri szintű képviselettel vesz részt. Továbbá kilenc fejlesztési bank és két nagy világszervezet (az ENSZ és a világbank) képviselői. A három évvel ezelőtt szintén Budapesten tartott világtalálkozóhoz képest csaknem megduplázódott a résztvevők száma, akkor 1100 voltak, most kétezer embert várnak – fejtette ki az államfő, megjegyezve: idén még többen érdeklődtek, de a helyszűke miatt nem tudnak mindenkit fogadni.

Vízválság jöhet 

Áder János kiemelte: szakemberek szerint – figyelembe véve a népességnövekedést, az eddigi vízhasználatot, s annak növekedését (lakossági, ipari és mezőgazdasági szinten) – ha folytatódik ez a tendencia és nem változtatunk az eddigi felelőtlen vízzel való bánásmódon, akkor az a további fejlődés gátját képezi, s 15-20 év múlva a vízválság is bekövetkezhet.

Az államfő elmondta: a háromnapos budapesti rendezvényen panelbeszélgetéseken megvitatják többek között, hogyan lehet mindenkinek biztosítani a biztonságos vízszolgáltatást, s miként lehet javítani a vízfelhasználás hatékonyságát. A rendezvényhez kapcsolódó kiállításon bemutatnak számos, zömében magyar innovációt. A víz-világtalálkozót szerdán záródokumentumot is elfogadnak.

(MTI)

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
békalepcse
2016. november 26. 22:42
A földön nem lehet hiány édesvízből!!! Az édesvíz hiány mesterséges! A szárazföldekről lecsapolt víz elsivatagosodáshoz vezet. A folyók kiegyenesítése pedig a talaj vízkészletére végső csapás, mert rászív venturi cső módjára és leapasztja a talajvizeket. Elapadnak a források és a szárazföld felett nem képződnek felhők, nem esik az eső. Amikor viszont esik, akkor özönvízszerűen. Semmi más dolgunk nem lenne, vissza kéne állítani a föld természetes lepárló rendszerét, ami bőséges mennyiségű édesvizet eredményez. Nem bonyolult, de nagyon sokaknak nem érdekük hogy bőségesen legyen víz és élelmiszer, na meg működjön a természet. A mijanink is beállt ebbe a sorba sejtésem szerint. Úgy tesznek mintha aggódnának, de pont fordítva cselekszenek. Szívesen elbeszélgetnék vele erről a témáról, ha nem a háttérhatalom céljait szolgálja titkon.
liberálzöld.
2016. november 26. 09:58
Kicsit hosszú, kicsit hagymázas, de érdemes megnézni. https://www.youtube.com/watch?v=t6-Knyi9_hU
liberálzöld.
2016. november 26. 09:52
Azon azért érdemes lenne elgondolkodni, hogy nem kellene-e víztározókat építeni szép hazánkban. Gazdaságilag igen hasznos lenne. És lopni is lehet a megvalósítás, üzemeltetés és fentartás címén is, tehát a Fidesznek sem lehet ellenvetése.
*ufó*
2016. november 25. 10:45
--Áder János kiemelte: szakemberek szerint – figyelembe véve a népességnövekedést, az eddigi vízhasználatot, s annak növekedését (lakossági, ipari és mezőgazdasági szinten) – ha folytatódik ez a tendencia és nem változtatunk az eddigi felelőtlen vízzel való bánásmódon, akkor az a további fejlődés gátját képezi, s 15-20 év múlva a vízválság is bekövetkezhet.-- Ez egy méltatlan dolog, amit a Janival művelnek köztársasági elnöki szinten. Hiszen köztudott, hogy egyszer majd mindannyian belezuhanunk a Napba. Inkább erről kéne a drága Áder urat foganatosítani.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!