Az elfelejtett tartalék

2016. október 07. 21:28

A közmunkások eredményes képzése egyszerre jelenthetne kiutat százezreknek a szegénységből, és oldhatná meg a hazai munkaerőhiányt, miközben évi több százmilliárd forint maradna az államkasszában. A képzések körül zajló többéves hercehurca azonban lassan tragikomikussá válik.

2016. október 07. 21:28
Farkas Melinda

„Az utóbbi hónapok egyik legfelkapottabb és a közvéleményt igencsak megosztó témája a Magyarországon egyre súlyosabb méreteket öltő munkaerőhiány. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége szerint már annyira égető a helyzet, hogy 250 ezer vendégmunkás behívására van szükség, amitől a kormányzat sem zárkózott el, legalábbis ami a szakképzett, hiányszakmákban dolgozó külföldieket illeti. (...)

Úgy tűnik azonban, mintha a kormány megfeledkezne a hazánkban élő 250 ezer fős »rejtett tartalékról«, a közmunkások hatalmas táboráról. Évről évre elképesztő összegeket költ a bérezésükre, és mivel ekkora tömeget foglalkoztatni parkgondozási, erdészeti vagy köztisztasági munkakörben szinte lehetetlen, az érintettek gyakran csupán látszatmunkát végeznek, vagyis ugyanazt a három négyzetméternyi virágágyást kapálják délelőtt, amit délután, míg egy másik brigád a főtéren álló tölgyfa lehulló leveleit söprögeti félóránként, egymást váltogatva, mert egyszerre nem férnek alá. A közfoglalkoztatással gyakorlatilag mindenki elégedetlen. A társadalom egy része azért, mert az ő adóforintjaikból költenek évről évre százmilliárdokat – idén 340 milliárd forintot – arra, hogy ezt a nyílt munkaerőpiacon elhelyezkedni képtelen, jórészt képzetlen tömeget eltartsák. A közmunkások pedig azért, mert munkájukért megalázóan keveset, alig több mint ötvenezer forintot kapnak, amivel esélyük sincs kitörni a mélyszegénységből.

A közmunkások eredményes képzése egyszerre jelenthetne kiutat százezreknek a szegénységből, és oldhatná meg a hazai munkaerőhiányt, miközben évi több százmilliárd forint maradna az államkasszában. A képzések körül zajló többéves hercehurca azonban lassan tragikomikussá válik.”

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lanchaster
2016. október 09. 13:29
A közmunka program indulásakor, volt egy kompetencia felmérés épp annak érdekében, hogy egyértelművé váljon, milyen arányban lehet akármivé átképezni a program résztvevőit. A felmérés eredménye szerint, kb a 45% tényleges, vagy funkcionális analfabéta. Van felzárkóztató oktatás a reményt keltők számára, de ettől még tény marad, hogy a közmunkások egy része a fizikai, mentális és/vagy a szellemi állapota miatt, ebbe nem vonható be.Számukra tényleg csak az olykor látszattevékenységnek tűnő utcaseprés marad. Megjegyzem mióta nálunk közmunkások takarítják, gondozzák a falut, gyönyörűek a közterek és az utcák, valamint a esztelen rongálások is csökkentek. Tavaly nyáron, még óriási üvöltözés volt amiatt, hogy a közmunkásokat kiközvetítették idénymunkára építő, mezőgazdasági, kereskedelmi cégekhez, a közmunkás pénznél valamivel jobb bérért. Volt rabszolgázás, kényszermunkázás, megalázás... minden ami ilyenkor kell. A történet vége az lett, hogy nagyon sok közmunkást, akik normálisan dolgoztak szezonális munkásként, felvették állandóra, a többiekkel azonos bérért. Mostanra sok településnek az a gondja, hogy elfogytak a használható közmunkásaik, a maradék meg olyan amilyen... Mindenki tudja, hogy jobb lenne, ha egyáltalán nem lenne szükség közmunkaprogramra. De az is biztos, hogy ez a program tudta először munkára kényszeríteni azt a réteget, akik többgenerációs segélyen lézengésre rendezkedtek be évek óta. Ez a lényeg, és ezt a célt eddig teljesítette is a program.
nimród
2016. október 08. 19:51
A balliberálisok és hasonszőrűek képtelenek, vagy nem akarják felfogni, hogy a közmunkások számottevő része nem alkalmas piaci vállalkozásokban végzett munkára. Számukra csak az állam tud, elsősorban az önkormányzatokon keresztül munkát adni nekik. Tapasztalható is fejlődés, egyre inkább valóban hasznos munkát végeznek a közmunkások. Ez örvendetes, mert munkaképes emberek segélyezése egyaránt káros a társadalom és az érintett ember, illetve családja számára.
puszika
2016. október 08. 14:44
Nos leányom,te még nem láttál közmunkást közelről!! Beszélni meg nem is tudnál vele. Magyarul beszel ő is,csak te nem értenéd!!!!
gonterl
2016. október 08. 14:11
Tartaléknak azt nevezzük, amit szükség esetén azonnal felhasználhatunk. Ha egy megsérült focistát a képzetlen gyerekkel akarunk felváltani, senki nem beszélhet arról, hogy a csapat tartaléka biztosított. Egy munkanélküliből nem lehet tartalék a munkaerő hiányos vállalkozásnak, mert az a munkanélküli lehet, hogy nem ott él, ahol bármilyen átképzés után, munkavállalóként rá szükség volna. Az sem biztos, hogy egy udvari munkást, át lehet képezni egy számjegy vezérlésű eszterga kezelésére, hogy azon ívelt és ferde fogazású fogaskerekeket gyártson.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!