Pars Krisztián és három kajak-kenus egység is döntős – ez volt a 12. nap magyar szempontból

2016. augusztus 18. 08:44

Nagyon simán, összesítésben a 4. helyen jutott be a kalapácsvetés fináléjába Pars Krisztián, aki ugyan címvédőként érkezett Rióba, de felkészülését sérülések hátráltatták, így ez kezdetnek egy nagyon biztató eredmény a számára. Három kajak-kenus egységünk is finálés lett, köztük a szintén címvédő, de párosban már Rióban is aranyérmes Kozák Danuta. Női vízilabdázóinknak viszont nem sikerült a döntőbe jutás, ők majd a bronzéremért meccselhetnek pénteken. Magyar eredmények a riói olimpia tizenkettedik napjáról.

2016. augusztus 18. 08:44
Kiss Brigitta

A női vízilabda-válogatott szerdán a döntőbe jutásért játszott az Egyesült Államokkal a riói olimpián, de 14-10-re kikapott az USA-tól az elődöntőben, így végül a bronzéremért mérkőzhet meg Oroszország válogatottjával pénteken.

Nem sikerült jól a toronyugrás selejtezője Kormos Villőnek sem, aki több ugrásában is hibázott, így végül csak a 27. helyen zárt. 

Pars Krisztián döntős

Némi meglepetésre nagyon simán, a 4. helyen jutott a kalapácsvetés szombat hajnali döntőjébe Pars Krisztián. A dobóatléta ugyan Londonban olimpiai bajnok lett, de az utóbbi időben több sérülés is hátráltatta felkészülését, így előzetesen abban sem lehetett teljesen biztosnak lenni, hogy sikerül kiharcolnia a döntőbejutást.

Pars azonban nagyon jól teljesített a selejtezőben, és mivel az egyik legnagyobb favorit, a lengyel Paweł Fajdek nem jutott be a fináléba, ezért ott szinte bármi megtörténhet majd. 

Négyből három egység jutott fináléba

Szintén jól sikerültek az előfutamok majd a középdöntők kajak-kenusainknak. Szerdán újabb négy egység szállt vízre, közülük háromnak sikerült bejutnia az A-döntőbe: a kettesben már Rióban is aranyérmes Kozák Danutának női kajak egyes 500 méteren, a Hufnágel Tibor-Ceiner Benjámin férfi kajak párosnak 1000 méteren és a Molnár Péter-Tótka Sándor férfi kajak párosnak 200 méteren.

Férfi kenu egyes 200 méteren Hajdú Jonatánnak viszont nem sikerült a fináléba jutás, ő majd a B-döntőben próbálhat minél jobb helyezést elérni.

Tartjuk a helyünket az éremtáblán

Magyarország a 12. versenynap után még mindig a 12. helyen áll az éremtáblázaton.

*

Csoportelső pólósok, bronzérmes párbajtőrcsapat – ez volt a 9. nap magyar szempontból

Elkezdődtek a kajak-kenu versenyek – ez volt a 10. nap magyar szempontból

Megvan a hatodik magyar arany – ez volt a 11. nap magyar szempontból

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pinter68
2016. augusztus 18. 10:54
Szép volt! Lehet újra izgulni.
kohntalan
2016. augusztus 18. 09:21
Fejlettebb országok a hightech iparban tündökölnek, nem az olimpiákon.
pollip
2016. augusztus 18. 08:57
HAJRÁ MAGYARORSZÁG!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Fer70
2016. augusztus 18. 08:53
:-) HAJRÁ MAGYAROK!!! :-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!