A köztévé súlyos szégyenfoltot ejtett Magyarország nevén

2016. augusztus 08. 10:27

A menekült versenyző nevének, csapatának és egyáltalán létezésének elhallgatása azonban ennél is súlyosabb, ezt nem sportközvetítésnek, hanem politikai propagandának nevezik.

2016. augusztus 08. 10:27
Demokratikus Koalíció
Demokratikus Koalíció

Az olimpiai szellem jegyében kizárólag hazájukat elhagyni kényszerült sportolókból álló csapat is versenyezhet. A NOB elnöke, Thomas Bach a megnyitó beszédében külön köszöntötte őket. A menekült versenyzők egyike, a Szíriából úszva menekült Yusra Maridini tegnap megnyerte a női 100 méteres pillangóúszás előfutamát, a köztévé riportere, ifj. Knézy Jenő azonban elhallgatta a versenyző nevét és csapatát is, hiszen különben ki kellett volna mondania, hogy egy szíriai menekült lány jön ki győztesen a medencéből. Ez nem fért bele a menekülteket egész nap erőszakos terroristákként bemutató kormánytévének.

A köztévé eddig is egyperces propagandablokkokkal terhelte a sportesemények nézőit, sem a futball EB, sem az olimpia versenyszámai nem telhetnek el anélkül, hogy ne kellene a szünetekben a Fidesz által megálmodott migráns-apokalipszis álhíreit bámulni. A menekült versenyző nevének, csapatának és egyáltalán létezésének elhallgatása azonban ennél is súlyosabb, ezt nem sportközvetítésnek, hanem politikai propagandának nevezik.

A Demokratikus Koalíció szerint szégyen, hogy az Orbán-kormány az olimpiát is képes beszennyezni a belpolitikai félelemkeltésével. A DK szerint az olimpia eszméjének a megcsúfolása, hogy a köztévé az egyébként közvetített futam győztesének nevét nem hajlandó kimondani élő adásban, csak azért, mert a győztes történetesen egy menekült.

Összesen 113 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
haj rá
2016. december 02. 02:09
Ezeknek a büdös zsidajfasisztáknak nem volt anyjuk kloákán keresztül kiszart dk elletés! Gáz lesz! Ajvé!Salome,Solomon!
írmag
2016. október 16. 00:09
Ez is megvolt, és biztosan most adjátok elő a saját szégyenfoltjaitok indokolását is!
tango47
2016. október 07. 16:29
Úgy elképzelem, amint a DK vezetőségi ülése a média-figyelők beszámolójával kezdődik, akik a napot azzal töltik, hogy, kezükben jegyzetfüzettel és tollal, árgus szemmel figyelik a közmédia adóit és minden olyan történésről részletes feljegyzést készítenek, amibe bele lehetne kötni. Vadai Ágika a végén jutalomjegyeket oszt közöttük.
balbako_
2016. szeptember 29. 14:16
Még nem robbantottak az olimpián, de lehet, hogy az ISIS is indított csapatot igaz inkognitóban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!